Túl sok hobbim van.

Ági dolgai

Hamisítatlan zsíroskenyér-élmény vegánként? IGEN!

2017. december 03. - Ági Dolgai

Nincs sok olyan étel, ami jobban tud esni sörözés, fröccsözés mellé, mint egy szelet friss, ropogós héjú kenyér, zsírral megkenve, pirospaprikával meghintve, lilahagyma-karikákkal beborítva. A laikus azt hinné, hogy aki vegetáriánus vagy vegán, erről a csemegéről végleg lemondhat. Ezt a tévhitet most le kell, hogy romboljam. Kizárólag növényi alapanyagok felhasználásával is hamisítatlan zsíroskenyér-élményben lehet részünk. Aki nem hiszi, készítse el ezt a pofonegyszerű sültzsírt!

003.jpg

Hozzávalók (közepes befőttesüvegnyi adaghoz):

- 100 g kókuszzsír
- 50 ml napraforgó- vagy olivaolaj
- 1 fej lilahagyma
- 1 fej vöröshagyma
- 1 alma
- 100 g natúr napraforgómag
- 50 g tökmag
- só, bors, pirospaprika

A hagymákat apróra vágjuk, és a magokkal elkezdjük az olajon pirítani, majd ha kicsit üvegesedik a hagyma, hozzáadjuk az almát is. A kókuszzsírt először folyékonyra olvasztjuk (ez történhet mikróban alacsony fokozaton vagy amire lehetőség van), majd belezuttyantjuk azt is a serpenyőbe. Ilyenkor keletkezik egy kicsi hab, mintha futna. Ettől ne ijedjünk meg, de jó figyelembe venni a serpenyő méretének kiválasztása során. Mikor a hozzávalók már láthatóan megpuhultak (ez a kókuszzsír hozzáadásától számított 10-15 percen belül bekövetkezik), sóval, borssal és pirospaprikával fűszerezzük - ízlés szerint. Kis ideig hagyjuk hűlni, majd mikor elmúlt a hab, és hártyásodni kezd a teteje, befőttesüvegbe vagy magas falú edénybe merve simára botmixerezzük. Hűtőben akár két-három hétig is eláll. Lehet hogy tovább is, de ennyit tudok biztosra mondani, eddig húzta ugyanis a legutóbbi adag.

002.jpg

 

Téli hideg ellen: mogyoróvajas thai tésztasaláta - vegán

Most már tényleg itt a tél, ilyenkor nagyon jól tud esni egy enyhén csípős, melengető étel, ami miatt nem kell sokáig kint lenni a konyhában. Egy főzős műsorban láttam egy elég ígéretes thai tésztasaláta receptet, ahol az öntet mogyoróvajból, szójaszószból, sriracha szószból és rizsecetből állt (minő véletlen, mind a 4 volt a hűtőben ). a recept nem ezeket a zöldségeket írta, de a téli idény ezt nyújtja.

Hozzávalók:
- soba tészta (vagy sima spagetti)
- 2 ek. szezámmag
- olaj
- fél fej lilakáposzta
- 1 nagyobb brokkoli
- fél zeller
- só
- bors
- 3 ek. mogyoróvaj
- 2 ek. szójaszósz
- 2 ek. sriracha 
- 2 ek. rizsecet

A módszer:
A tésztát szakszerűen megfőzzük és lecsöpögtetjük, félretesszük. a szezámmagot wokban, kevés olajon pirítani kezdjük, majd jöhetnek rá a felaprított zöldségek, egy pohár víz és kevés só és bors kíséretében. fedővel lefedjük, hadd párolódjon. Egy kis tálban egyenletesre keverjük a mogyoróvajat, a szójaszószt, a rizsecetet és a srirachát, némi vízzel lehet lazítani rajta ha nagyon sűrű. A szószt a párolt zöldséghez adjuk, kicsit hagyjuk pirulni fedő nélkül, majd óvatosan hozzákeverjük a tésztát is. Nagyon atom lett, megérte rápróbálni!

zeller.jpg

Külföldi tapasztalatszerzés kockázat nélkül? Lehetséges!

Gondolatok 7 hónap bulgáriai önkéntesség után

Egy hét múlva ilyenkor már valahol Szerbiában zötykölődünk a hazafelé tartó busszal, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt kicsit összefoglalni, összegezni az elmúlt hét hónapot.

Előre szólok, hogy ez most kicsit személyesebb bejegyzés lesz, de mivel ez egy személyes blog, szerintem belefér. Nyugalom, nem lesz ilyen fellengzős, vonulj el  és akkor majd feltárhatod magadban lelked legmélyebb stb. stb. mély ezo szöveg, meg a világot sem terveztem megváltani, szóval olvass nyugodtan tovább!

Mint tudjátok (vagy nem), május elején Norbival Bulgáriába költöztünk, hogy részt vegyünk egy EVS projektben egy ifjúsági munkával foglalkozó egyesületnél. Én amióta az Európai Önkéntes Szolgálatról hallottam, azóta szerettem volna külföldön önkénteskedni, néztem is a projekteket folyamatosan, azonban elkövettem azt a "hibát", hogy először az országokra kerestem, ahová szívesen mennék, így viszont nem találtam olyan projektet, ami kellően érdekelt ahhoz, hogy eltöltsek fél vagy akár egy évet vele. A másik ok, ami miatt majd' 8 évig mégsem léptem az ügyben (de még csak pályázás szintjén sem), az az volt, hogy noha az EVS szolgálat (neked) pénzbe nem kerül, az EU biztosítja a szállást és az étkezést, téríti az utazást, sőt, még zsebpénzt is ad, valahogy azt éreztem, hogy nem engedhetem meg magamnak. Dolgozni kell, pénzt keresni, hogy később legyen saját lakás, egzisztencia, ilyenek. A "hippiskedés" többé nem fér bele.

Aztán ért néhány olyan hatás, ami alapjaiban rengette meg ezt a képet. Egyrészt már jó ideje úgy éreztem magam, mint egy egész kollégiumi folyosó által fél éve - nem csak mosogatásra - használt mosogatószivacs, amelyiken éppen áthaladt egy elefánthorda (már úgy energiaszintileg), ehhez képest rádöbbentem, hogy a fizetésem finoman szólva sem versenyképes a növekvő albérletárakkal szemben. Olyannyira nem, hogy egyre többször került szóba hogy ha így folytatódnak a dolgok, jobban tenném, ha visszaköltöznék a szüleimhez és elmennék megint közmunkásnak vagy szabadúszónak vagy részmunkaidőbe, bármi. Vagy amikor kiszámoltuk, hogy a havi nagyonmax húszezres megtakarításunkból körülbelül 50 évre lenne szükség egy normálisabb lakás önerejének kifizetéséhez. Egy szó mint száz, rájöttem, rájöttünk, hogy semmi jövőnk nincs Szegeden, de ha úgy nézzük nagyon az országban sem. Folyamatosan arról beszélgettünk, azt terveztük, innen hova tovább. Mivel mindketten szeretjük a szakmánkat (az eredetit és az "átképzettet" is), úgy voltunk vele, hogy most már jó lenne ebben tapasztalatot szerezni, úgyhogy a "menjünk ki valamelyik nyugat-európai országba mosogatni, aztán lesz valami", nem tűnt megfelelő választásnak. Nem is csak azért, mert az első havi albérlet kifizetése is gondot okozott volna. Közben mindketten folyamatosan néztük a lehetőségeket, egy-egy interjú is összejött, de olyan megoldást, ami a helyzeten lendített volna, nem sikerült találni.

Ebben a már hónapok óta húzódó helyzetben találtunk rá mintegy véletlenszerűen erre az EVS projektre, Tryavnában, Bulgária közepén. Korábban egyikünk sem járt az országban, és sanszos, hogy ha valaki megkérdezi melyik EU-s országba költöznék, nagyjából az utolsó három között lett volna Bulgária, de az utolsó ötben legalábbis. Mert azon kívül, hogy ott a tengerpart, meg hogy az EU legcsóróbb tagállama, sokat nem tudtam róla. Viszont pont ezért eléggé egzotikusnak tűnt, cirill betűk, szocialista építészet, na meg nem utolsó sorban nagyon megfogott a projekt. Ifjúsági munka, környezetvédelem, fenntartható életmód, kreatív workshopok, mindez angol nyelven, na meg sok-sok utazás. Szóval egyszerre volt ez kalandvágy és menekülés, kicsit a menekülés javára. Egyszerűen több minden szólt mellette, mint ellene. Csináltunk amúgy SWOT elemzést a menésre és a maradásra is. Egy hét gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy belevágunk, utána pedig a "nulláról" kezdünk mindent: hazaköltözés, munkakeresés vagy vállalkozóvá válás, ha nem működik, akkor pedig ismét külföld.

Mint kiderült, a projekt során a szállás mellé biztosított fejenként 180 eurós kaja- és zsebpénzből jobban kijöttünk, mint a fizetésből Magyarországon, némileg kevésbé aszketikus életstílus mellett, plusz tudtunk egy kicsit félretenni is, hogy otthon ne teljesen nulláról kelljen kezdeni. Kicsit durva, mikor rádöbbensz, hogy az EU kelet-európai országokra megállapított létminimumából jobban élsz, mint otthon a szakmádban dolgozva. Az önkéntes munka mellett ugyanakkor volt időnk a saját dolgainkkal, önképzéssel is foglalkozni. Az otthonról hozott munkamorálunkon, lendületünkön és gyorsaságunkon amúgy megdöbbentek, és nem csak azért, mert előfordulnak önkéntesek, akiknek egyetlen életcélja a délig alvásban és a sorozatnézésben merül ki. Ezalatt a bő fél év alatt többet utaztunk, mint amennyit otthon két év alatt tudtunk volna. Ha már csak annyi előnye lett volna, hogy a három évnyi stresszes, bizonytalan időszakot lezárva kicsit kifújjuk magunkat, és nyugodtan tervezhetjük a továbbiakat, már akkor is megérte volna. Emellett viszont sokat fejlődött az angoltudásunk, közvetlenebb és természetesebb módon használjuk a nyelvet (főleg szóban), rengeteg új kontaktunk, ismerősünk, barátunk lett.  Norbi megtanult kiadványt szerkeszteni és videót vágni, én megtanítottam egy csomó embert horgolni, filcállatokat varrni, workshopot szervezni és vezetni, továbbá mindketten gyakoroltuk a "public speech"-t, ami egyikünknek sem nagyon ment eddig. Megismertük egy másik ország kultúráját, ami a vártnál kevésbé különbözik a miénktől. Ha az ember egy teljesen idegen nyelvű országban képes intézni a napi ügyeit (bevásárlás, piac, utazás), az az önbizalmán és a problémamegoldó képességén is nagyot dob. Noha hét hónap nem elég egy nyelv nulláról való elsajátítására (főleg ha az előírt száz órából csak hat van megtartva), azért a cirill betűt már magabiztosan olvassuk, és egyszerűbb párbeszédekben már nem az az egyetlen dolog amit mondani tudunk, hogy "elnézést, nem értem". Az országban egyébként hazánkhoz hasonlóan siralmasan kevesen beszélnek angolul, ami szintén serkentőleg hatott a bolgár nyelv terén elért fejlődésünkre. Egy alapfokút legalább jó lenne majd letenni, de meglátjuk. Az viszont biztos, hogy Bulgáriába vissza fogunk térni, és ajánljuk mindenkinek, hogy látogasson el ide.

A másik fontos változás, ami ezalatt a hét hónap alatt történt, az az, hogy sok európai fiatallal nyílt alkalmunk beszélgetni, megismeri az ő történetüket, hátterüket, ami által kicsit helyrebillent a saját önértékelésünk, tisztábban látjuk munkánk értékét, és hogy mik azok a helyzetek, amikre a jövőben határozott nemet kell mondani. Amikor az általunk már-már természetesnek gondolt dolgokról beszéltünk - korrupció minden szinten; pályakezdő diplomásként annyit (se) keresel, mint egy árufeltöltő; van, hogy a munkáltatód nem jelent be, de örülj hogy dolgozhatsz; hogy gyerekkel albérletet keresni szinte lehetetlen - elkerekedett szemekkel bámultak, és látszott, hogy nem értik, hogyan lehet ilyen országban élni. Amikor beszámoltunk nekik a nemzeti konzultációról és egyéb ínyencségekről - de látták ők azt a saját országuk hírportáljain is - volt, aki a türkmenisztánihoz vagy az észak-koreához hasonlította a jelenlegi magyar helyzetet. Ami nyilván túlzás azért, de néha jó, ha mások szemével látjuk magunkat.

Így a végén azt érezzük, hogy profitáltunk az ügyből, a fiatalok jövő héten hazamennek, hamarosan indul a 2.0, egyelőre Magyarországon, aztán meg meglátjuk. Kipróbáltuk milyen huzamosabb időn keresztül külföldön élni, megy-e ez nekünk, és úgy néz ki, hogy megy.

Az EVS-sel kapcsolatban még mindig az a véleményünk, hogy ha 17 és 30 éves korod között vagy és legalább alap szinten beszélsz angolul, akkor semmiképpen ne hagyd ki. Főleg munkanélküliként, vagy ha csak "simán" úgy érzed, sehová nem haladsz. Az ország jóformán mindegy, viszont érdemes nézelődni minél előbb, mert állítólag meg fogják kicsit nyirbálni a rendszert, szóval ha nullásra (netán pluszosra) szeretnéd kihozni a történetet, akkor HAJRÁ! :)

_dsc0636.jpg

Lila muffin? Igen, levendulás!

Némi "trükkel"

A muffinsütésben az a jó, hogy lehet vele kísérletezni. Egyik este megint szabadjára engedtem a fantáziámat, és levendulás muffin készítésébe kezdtem. A kérdés csak az volt, hogyan kerüljön bele a levendula. Az egyik hiper kimérős részlegén vettem levendula teát (ami egyébként mézzel csodás, ajánlom). A neten kicsit utánanézve azt láttam, hogy kristálycukorral összekeverve pár nap alatt átveszi az ízét a cukor, és azzal kell sütni a sütit. De én AZONNAL akartam sütit, nem napok múlva, úgyhogy saját megoldáshoz folyamodtam. Mindjárt kiderül.


A recept (15 kisebb darabhoz)


- 10 ek. liszt
- 3 ek. cukor
- 1 ek. méz
- fél csomag sütőpor
- 1,5 dl tej (vagy ha vegán vagy, tely)
- 1 tk. szárított levendula
- 2 ek. margarin/olaj/kókuszzsír (kipróbáltam, és király)
- reszelt citromhéj
- 1 tk citromlé

A lisztet, a cukrot és a sütőport összekeverjük, hozzáadjuk a margarint (vagy egyebet). A levendulát teatojásba vagy papír filterbe tesszük, a tejet pedig melegíteni kezdjük, de nem forraljuk fel (mikróban is lehet, csak nagyon kell nézni, nehogy kifusson). A forró tejbe beáztatjuk a levendulát, majd hagyjuk kicsit hűlni (5-10 perc mindenképp). Mikor már langyos, és a levendula illatát is átvette, összedolgozzuk a már tálban lévő alapanyagokkal, illetve hozzáadjuk a mézet, a citromlevet és a reszelt citromhéjat. A tészta akkor jó, ha nagy része lefolyik a kanálról, de azért kicsit masszív. Papírformába töltjük, és mehet a sütőbe.
Ízlés szerint lehet tenni a tésztába is egy kevés levendulát, bár elég intenzív íze lesz úgy. A képen látható sütik egy kevés piros és kék ételfestéknek köszönhetik a színüket, ám ha színezünk, vigyázzunk, ne süssük túl, mert kioldódik a szín, és akkor hiába.
Jó kísérletezgetést!

levendula.jpg

Fotó: Lefties Photo&Design

10 dolog amivel fullra kiakaszthatsz egy álláskereső fiatalt

Y generációs parák

Aki volt már hosszabb ideig álláskereső, az tudja, hogy ez egy embertpróbáló időszak. Eleinte optimistán tekintünk a dologra, mert végre van idő pihenni, az ember ilyenkor lefoglalja magát, úgy fest, az élet tele van lehetőségekkel. De ahogy telik az idő, és gyűlnek a hiába beadott állás-pályázatok, kezd megrendülni a hitünk a dologban. Jó esetben ez csak két-három hónapig tart, de előfordul az is, hogy sokáig (értsd: SOKÁIG) elhúzódik. Például egy-másfél évig. Ilyenkor nem elég, hogy a többség már jócskán be van fordulva, anyagi gondok gyötrik, egy idő után meg kell birkózni a szülők, rokonok, barátok, ismerősök segítő szándékú kérdéseivel és tanácsaival is (az emberek nagy része rögtön toborzási specialistává és munkaerőpiaci szakértővé válik, ha álláskereső közelébe kerül). Persze a segítségnek és a támogatásnak mindenki örül, de van néhány olyan mondat, amitől egy átlagosan labilis idegállapotú munkanélküli nem tudja eldönteni hogy a falat kapargassa, vagy csak simán kifusson a világból is.
pexels-photo-366063.jpeg
Íme:

1. Na, találtál már valamit? Most már azért tényleg ideje lenne! Hogy lesz így saját lakásod/gyereked, tudod mennyi munkába kerül az??

Igen, sajnos pontosan tudjuk mennyibe kerül. És köszönjük, most már nem csak a munka hiánya, hanem a hajléktalanság és a gyermektelenség fenyegető kilátása miatt sem fogunk nyugodtan aludni éjszakánként.

2. Ezért aztán kár volt egyetemre menni, elég lett volna egy szakma is! / Látod, ha egyetemre mentél volna, most több esélyed lenne, mint ezzel a szakmával!

Végzettségtől függően. Ez ugyanolyan, hogy akinek egyenes haja van az göndört szeretne, és fordítva. Valahogy így van ez az álláskeresők megítélésével is: ha nincs végzettséged, akkor annak, ha túlképzett vagy, akkor annak tulajdonítják, hogy nem találsz munkát. A lényeg, hogy soha nem jó ahogy van, és általában a te hibád, neked viszont ezt dobta a gép, és nem esik jól, ha valaki ezt még fel is hánytorgatja.

3. Biztos nem jó helyeken nézed vagy nem elég jó az önéletrajzod!

Ez akár még jogos is lehet néhány esetben, de akkor is elég idegesítő tud lenni, ha valaki ilyet mond, anélkül, hogy tudná hogy hol keresel állást, és hogy milyen az önéletrajzod. Tehát ha nem csak felkúrni akarjuk az illető agyát, hanem tényleg segíteni, akkor jobb inkább megkérdezni előbb, hogy hol keres, és megkérni, hogy küldje el azt a CV-t. A segítségnek mindenki örül, de mikor a huszadik embernek mentegetőzik a szerencsétlen, hogy igenis keres állást, és rendesen, az kimerítő.

4. És ide beadtad már?? (random irreleváns álláshirdetés amiről messziről látni hogy átverés/szívás/nem felelsz meg rá)

Ez segítségnek tűnik, de valójában nem az. Ha elkezded kifejteni, hogy miért nem adod be egy erősen MLM vagy telefonos tukmálós-gyanús hirdetésre, akkor általában hitetlenkedve néznek, hogy te akkor most valójában nem is akarsz dolgozni??? Itt ismét el kell kezdeni mentegetőzni, ami kellemetlen. Mert igen, a szuperinfó tele van hirdetéssel, de nem meglepő kicsit, hogy folyton ugyanazok a cégek és pozíciók vannak? Biztos király lehet a hely, ha ilyen nagy a fluktuáció. Én azt az elvet vallom, hogy attól hogy más megszívta ilyen helyekkel, neked csak elég meghallgatni a sztorijaikat és óvakodni az ilyen fölösleges köröktől.

5. Olyan szakmát kellett volna választanod, amit "el tudsz adni"! Miért nem képzed át magad?

Az, hogy valaki milyen végzettséggel rendelkezik, egy sor különböző külső és belső tényezőtől függ. A mai Magyarországon erősen determinált, hogy ki meddig jut el az oktatásban, és ez sokszor a tudásától, képességeitől független (ami amúgy szintén bizonyos mértékben összefügg a társadalmi helyzettel). Röviden lehetne úgy fogalmazni, hogy az ember "nem tehet róla", hogy mi a végzettsége. Én például mehettem volna általános suli után a ruhaipari szakközépbe, mert amúgy szeretek varrni, de mivel majdnem kitűnő voltam, alap volt, hogy gimnáziumba megyek, és mivel ott is elég jó jegyeket, meg nyelvvizsgát sikerült összeszedni, ezért alap volt, hogy egyetemen folytatom. Mivel szerettem a törit és a társadalomismeretet, de a csaták hidegen hagytak, a szociológiát választottam, ami akkoriban az EU csatlakozás után két évvel egyáltalán nem is tűnt rossz ötletnek. Beláthatjuk: nem sok esélyem volt arra, hogy varrónő legyek. Valószínűleg az sem lenne rossz, de egyáltalán nem bántam meg az egyetemet, és szeretem a szakmámat, noha azóta folyamatosan képzem át magam grafikussá. Ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy mielőtt ilyet mondunk, gondoljunk bele, hogy nekünk hogy esne, ha valaki számon kérné rajtunk eddigi életünk fontos döntéseit, szintén sokszor anélkül, hogy ismerné az ide vezető utat.

6. A Terike fia bezzeg csak nyolc általánost végzett, meg egy tanfolyamot, de nagyon jól keres. Most épül a háza és jön a harmadik gyerek, pedig öt évvel fiatalabb nálad!

Terike fia nagy valószínűséggel egy gyárban robotol napi 16 órát a zsákfaluból ingázva, ahol egy düledező romot próbálnak lakhatóvá tenni, és már rég megbánta, hogy nem tanult tovább. Az anyja pedig ugyanúgy szívja a vérét emiatt. De még ha nem is így van, a helyzeten nem sokat segít, ha sikeresebb emberekkel példálózunk.

7. Ne legyél depressziós mert nem találsz állást, ha ezt látják rajtad, akkor nem is fog felvenni senki! / Ahhoz képest hogy nincs állásod, nem látom hogy annyira aggódnál, a helyedben nekem nem lenne ennyire jó a kedvem!

Megint nem jó sehogy sem. Ha búslakodsz, az a baj, ha túl vidám vagy, az a baj. Komolyan szükség lenne egy munkanélküli viselkedési szabályzatra, amiben lehetne előírt arckifejezés, és meghatározott napirend. Vagy csak nem kéne belepofázni mások életébe.

8. Fizeted a drága albérletet egy másik városban, ott sem lesz hamarabb munkád! Nem hogy hazaköltöznél! Biztos akadna valami állás ott is.

Ez szintén határeset, mert van az a helyzet, amikor tényleg nem éri meg tovább szenvedni egy másik városban de ez egy komoly döntés, a már önálló életre berendezkedett Y elég nehezen költözik haza, bújik bele ismét a gyerek szerepébe, főleg hogy ezt a társadalom elég durván stigmatizálja (mamahotel jelenség, ugye).

9. Nem hogy te is megpróbálnád külföldön, mint az Erzsike lánya! Itthon semmi esély nincs, be kell vállalni... / Majd te is kimész külföldre mosogatni a diplomáddal, ebben az országban meg csak a hülyék maradnak!

Ez akár hasznos tanács is lehetne, ugyanakkor a külföldre költözés sem megy csak úgy csettintésre. Biztos nyelvtudás és jelentősebb félretett pénz nélkül elég rizikós, persze van az a reménytelen helyzet.

10. Biztos túl válogatós vagy, de az élet nem habostorta, olyan állást biztos nem fogsz találni, ami jól fizet és szereted is. Mi a te korodban bármit elvállaltunk!

Itt ugyanaz a helyzet, mint a 3-as pont esetén. Aki ilyet mond, abból indul ki, hogy a te hibád amiért nem találsz állást. Azzal példálózni pedig, hogy milyen volt 40, 30, 20 évvel ezelőtt, rohadtul nem fair. Most más. Nem biztos hogy nehezebb, de az tuti, hogy ugyanazok a stratégiák már nem működnek.
Bónusz játékötlet: ha álláskereső vagy, nyomtasd ki ezt a listát, tartsd mindig magadnál, és ha bármelyik elhangzik, kapd elő és kiáltsd el magad, hogy BINGÓ! A hatás garantált. Ha pedig tetszett a cikk és ismersz olyat, akinek szintén feldobná a napját, ne átalld megosztani!
Kép forrása: Pexels.com

Soha többé boltban: házi majonézes tormakrém

avagy viszlát náthaszezon

Tormát a legtöbben húsvétkor vesznek magukhoz, pedig amellett, hogy finom, jól jön, ha a náthától nem látunk ki a fejünkből. Ennek apropóján készült el ez az adag házi majonézes torma. A boltival ellentétben, ebben nem édesítőszer van, hanem cukor. Óriási különbség. Már csak ezért megéri itthon készíteni, még ha a torma lereszelése brutálisabb is, mint ha vöröshagyma kivonatot cseppentenél a szemedbe. Megfázás esetén tényleg telitalálat, és nem csak azért, mert másodpercek alatt felszabadítja a légutakat, hanem mert frissen lereszelve vírusölő hatással rendelkezik és sok C vitamint tartalmaz. Ha tormával találkoztok a piacon/boltban, próbáljátok ki, egy darab gyökérből (ami 88 forint volt), 3 kisebb üveggel lett.

A recept:
Kell hozzá: 
- 1 db torma
- 1 evőkanál citromlé
- 5-6 evőkanál majonéz (az aldis vegán)
- 1 evőkanál kókuszzsír (érdemes mikróban kicsit megolvasztani)
- apróra vágott szárított vagy friss petrezselyem
- 1 ek. cukor
- só
- bors

A tormát lereszeljük, majd hozzáadjuk a citromlevet (ez kicsit elveszi az erejét, amire szükség is van, mert elég könnyezős a művelet). Összekeverjük a majonézzel, a cukorral és a zsírral. Ha túl sűrű, akkor lehet hozzáadni némi vizet. Hozzáadjuk a petrezselyemzöldet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Sokkal-sokkal jobb lett, mint a bolti!
torma.jpg

 

Egy világháborús étel: az élesztőpástétom

Válságkonyha rovat

Egy igazi "válság" élelmiszer következik, ami nem más, mint az élesztőpástétom. A második világháború idején elég népszerű volt, mert olcsó, mégis tápláló, és persze nem utolsó sorban finom! Az élesztő amúgy is nagyon klassz dolog, egy csomó vitamint tartalmaz, viszont nyersen elég undi (kisebb koromban volt, hogy azt hittem gesztenyemassza, hát az csalódás volt). A jó hír, hogy ennek a szendvicskrémnek egyáltalán nincs élesztő íze.

És akkor a recept - az eredeti vega, és a vegánosított verzió utána zárójelben:
Hozzávalók:
- olaj
- hagyma
- 1 kocka élesztő
- 2 tojás / vagy 2 ek. csicseriborsóliszt langyos vízzel elkeverve
- 4 dl tej / tely (szójatellyel is jól muzsikál)
- 4 ek zsemlemorzsa
- 1 ek pirospaprika (vagy erőspista)
- 1 tk bazsalikom
- 1 tk majoranna
- 1 tk curry
- só, bors

A hagymát az olajon üvegesre pirítjuk, majd kicsit állni hagyjuk, és rászórjuk a paprikát. A tojást/csicseriborsólisztet és az élesztőt egy mélyebb tálban botmixerrel összekeverjük, hozzáadjuk a tejet/telyet és a zsemlemorzsát és tovább keverjük. Az így kapott masszát a hagymára öntve alacsony lángon forralni kezdjük, majd mikor melegedni kezd, fokozatosan hozzáadjuk a fűszereket. Akkor van kész, ha besűrűsödik és buborékok keletkeznek benne, mint mikor pudingot főzünk. Miután kihűlt, egy edénybe kanalazzuk, majd egy kis hűtőben töltött idő után fogyasztható is.
Nem gondoltam volna, hogy májkrém íze lesz, pedig de!

eleszto.jpg

Sose nyomjá full kretént

Káros és önpusztító szokásaim egyike, hogy gyakran olvasok kommenteket a cikkek alatt. Sokszor megfogadom, hogy soha, soha többé, de aztán csak nem tudok ellenállni, és mégiscsak betekintek az emberi ostobaság légüres terébe. Az teljesen mindegy, hogy mi éppen a téma, egyes emberek hajmeresztő dolgokat képesek írni nevüket, arcukat és az esetek túlnyomó részében csapnivaló helyesírásukat is felvállalva, sokszor más véleményen lévő, és azt kulturáltan kifejtő embertársaikat személyeskedő módon gyalázva, a felnőtt emberekre jellemző alapvető empátia, tolerancia, vita- és konfliktuskezelési kultúra leghalványabb jele nélkül. Ez egy darabig szórakoztató, sőt, vannak ezekre specializált oldalak és youtube csatornák is, de végeredményben több közte a pusztító, mint  a vicces.
Ezek az emberek köztünk élnek. Általában munkájuk, családjuk, barátaik vannak, találkozunk velük a vonaton, a postán, a teszkóban, bárhol. A való életben persze többnyire nem ennyire ordenárék, főleg ha csak felületesen ismerjük őket. Egy fokkal gázabb, ha ismerőseink offline, és a sors kegyetlensége folytán a facebook-on is. Távoli rokonok, általános iskolai osztálytársak, a kettővel lejjebb lakó szomszéd, idegesítően nyomulós ügyfél a melóból, stb. Persze az ilyesmit egy gyors hájdolás/letiltás meg is oldja, ha az illetőnek legkedvesebb időtöltése tudnodkell infós meg tudásfájás megosztásokkal teleokádni a hírfolyamot, de mikor egy publikus poszt alatt támad rád, tudatlanra és vált át személyeskedőbe, az már egy komolyabb helyzet.
Ezek az emberek persze rendkívül frusztráltak, amin a jelenleg folyó tudatos hergelés, bűnbakkeresés, ellenségkép-generálás sem éppen segít. Rendkívül stabil, megingathatatlan értékrendszerrel és világképpel rendelkeznek, ahol a normálisak ők, mindenki más pedig deviáns, degenerált, elfajzott, reakciós, és legalább is be kéne tiltani. Közös jellemzőjük, hogy félresiklott életüket, sikertelenségeik okát még véletlenül sem magukban keresik. Mindig más tehet róla. Az hogy éppen kik, az változó, de e téren rendkívül fantáziadús a néplélek. Ez egy tök jól működő módszer, mert sokkal könnyebb azt hinni, hogy más a hibás, mert az egy rajtunk kívül álló dolog, velünk tulajdonképpen most kibasztak "azok", mi nem tehetünk róla. Ezt ugyanakkor folyamatosan sulykolni kell, ha bármilyen ezt cáfoló ellenvéleménnyel találkozunk, akkor pedig tagadni, támadni, a lényeg, hogy a saját világkép ne sérüljön. Ismerős? Könnyebb rákenni a gyíklényekre, ha nem az a párt nyert, ami nekünk szimpi, könnyebb rákenni az - amúgy gyíklények által permetezett - chemtrailekre, hogy attól betegedtünk meg, és nem a napi két csomag mezítlábas cigarettától, sokkal könnyebb a bankok gonoszságára fogni, ha nem elég körültekintően vettünk fel hitelt.
Ezzel ellentétesnek tűnik, de ugyanezen a mechanizmuson alapul az áldozathibáztatás is: az emberek nagy része az elérhető, a számára megnyugtatóbb magyarázat után nyúl először. Nehezebb azt belátni, és feldolgozni, hogy valakivel esetleg önhibáján kívül történik meg egy nemi erőszak, vagy "csak" egy szexuális zaklatás. Sokkal könnyebb azt hinni, hogy ezek a dolgok kizárólag olyan emberekkel történnek meg, akik "kihívják maguk ellen a sorsot", ráutaló magatartást tanúsítanak viselkedéssel és öltözködésükkel. Mert ha ezt elhisszük, akkor máris védve vagyunk az ellen, hogy velünk történjen ilyesmi. Az, akivel meg megtörtént, az ugye tehetett róla, tehetett ellene. Ez persze nettó faszság. Sokan képtelenek tovább látni az orruknál, ha pedig az érvek elfogynak, akkor jön a személyeskedés: más korára, nemére, vélt nemi identitására és egyéb veleszületett attribútumaira történő sértő megjegyzések ismételgetése. Vannak, akik szerintem csak ezért kommentelnek, hogy másokon élhessék ki frusztrációjukat, mert amilyen helyesírással és stílusban ezt teszik, az alapján kétlem, hogy túlzottan sikeresek lennének a való életben.
Mi lehet erre a megoldás? Egyszerű: nem olvasni a kommenteket.
De van ennek egy számomra igen rémisztő vetülete: az ő szavazatuk pont ugyanúgy egyet ér, mint bárki másé. Akik visszahoznák a halálbüntetést. Akik börtönbe zárnának (vagy rosszabb) amiért a saját nemedhez vonzódsz vagy más vallású vagy. Akik az oltásellenességükkel rég elfeledett járványoknak adnak esélyt a visszatérésre. Akik kirekesztenének mindenkit, aki kicsit is eltér az általuk normálisnak vélttől. Akik miatt majd félni kell, ha kicsit is mások vagyunk bármiben. Akik miatt az értelmesebbre feladja, és felvilágosultabb országot keres magának. És ők csak többen lesznek, úgyhogy fontos, hogy tegyünk ellene, harcoljunk a sötétség ellen, mert ez egy olyan dolog, ami ellen lehet.
Ha nem akarunk full kretént nyomni, akkor ezeket gyakran ismételgessük magunkban, illetve emlékeztessük rá másokat is:
1. A Föld nem lapos. 
2. A globális felmelegedés létezik.
3. Nincs olyan, hogy chemtrail.
4. .A védőoltások működnek.
5. Jártunk a Holdon.
6. Az evolúció tény.
7. A melegek nem gonoszak
8. Nem minden muzulmán terrorista
9. Nem minden katolikus pap pedofil
10. A liberálisok is emberek
Ez persze csak néhány, többségét egy pólón láttam. Ti mit tudnátok hozzátenni?
halloween-2870607_1280.jpg
A kép illusztráció :)
Forrás: Pixabay

Másoknak tök jó, csak én vagyok ennyire nyomorult

Ugye te is voltál már így? Pörgeted a hírfolyamot: egyik ismerősöd nyaralni van - télen, a másikat eljegyezték, a harmadiknak gyereke született, a negyedik lediplomázott, az ötödik bekerült valami menő munkahelyre, a hatodik lakást vett, a hetedik éppen az évfordulóját ünnepli a boldog párkapcsolatában, a nyolcadik a sikeres vállalkozását menedzseli, a kilencedik önmegvalósít... Nekünk meg már régóta az a legnagyobb sikerünk, hogy egyforma zoknit vettünk fel reggel.

Megvan? Szerintem mindenki átélt már ilyet.

Ugyanakkor ott a másik oldal: az általánosban még menő osztálytársad, aki középsulit viszont leszarta, így szalagmunkás három műszakban egy gyárban, és az neki az ünnepnap, ha rendel egy pizzát és vesz hozzá egy "uras" sört (ami általában Dreher). Vagy a csaj, aki huszonéves kora végére már a harmadik válásán van túl, és mindegyik kapcsolatból született egy gyereke. Vagy aki már hatodik éve takarít budit Londonban, mert képtelen megtanulni elfogadható szinten angolul. Aki mélydepis posztokat oszt meg, mert már megint otthagyta valami gyökér csávó/csaj. Aki még mindig a szüleivel él, mert a közmunkás fizetésből nem nagyon futja albérletre. Vagy aki csak otthon ül és összeesküvéselméleteket oszt meg kétes hitelességű oldalakról. És így tovább, és így tovább.
De! Utóbbiakat nem vesszük figyelembe. Mert ők szerencsétlenek. Ők nem olyanok mint mi. Mi nem akarunk "olyanok" lenni. Mindenki sikeres akar lenni inkább, azokra hasonlítani, akiknek jó.
Ezt amúgy relatív deprivációnak nevezik (ami egy személy/csoport észlelt hátránya a többiekkel szemben), azaz a szomszéd kertje mindig zöldebb. Saját sikereinket, abszolút értelemben vett jó helyzetünket hajlamosak vagyunk kevesebbnek érezni, mint a másét. Azt elfelejtjük, hogy amit a közösségi oldalon látunk, az csak egy nagyon kis szelete a valóságnak. Az emberek általában azokat a pillanataikat osztják meg, amikor valami jó történik velük.
Vegyünk egy példát: X és Y párkapcsolata romokban hever. Hetek óta nem állnak szóba egymással, ha mégis, annak sincs jó vége. Úgy határoznak, hogy adnak egy utolsó esélyt a dolognak, és elmennek egy hosszú hétvégére. Az eredmény katasztrofális, de ha már ott vannak, Y úgy érzi, hogy ne "menjen kárba" az út, és hátha segít a kapcsolaton, gondosan dokumentálja, és kiposztolja facebookra, hogy "wellneszbe' cejelmemmel", amiből a többiek csak annyit érzékelnek, hogy X és Y boldogok, és még wellnesshétvégére is telik nekik. Aztán ha pár hét múlva megjelenik, hogy egyedülállók lettek, akkor rögtön átcsúsznak a másik oldalra, úgyhogy csak legyintünk egyet, hogy hát igen, úgy tűnik mégse volt az a kapcsolat annyira jó, de biztos valamit rosszul csináltak, így megy ez.
Egy másik példa: X egy multinál dolgozik, a munkatársai ott fúrják egymást, ahol érik, a főnöke kipécézte magának, a munkába majd' belepusztul, hogy fizetni tudja az amúgy négy másik emberrel megosztott belvárosi lakás bérleti díját. Az elmúlt két órát a mosdóba bezárkózva töltötte sírással, amikor hirtelen úgy érezte, hogy most van a legfőbb ideje megosztani egy idézetes képet, ami azt sugallja, hogy erős, hogy nem adja fel, hogy a sikerért meg kell dolgozni. Az éppen nyolc hónapja állást kereső Y-t ez a bejegyzés a sokadik sikertelen interjúról hazafelé tartva találja, és csak még egyet taszít rajta, hisz annak a másiknak milyen klassz és menő munkahelye van, és képes keményen dolgozni érte, míg őt most utasították el egy amúgy is elég szar helyről.
De nem csak a facebook-on találhat be az ilyesmi. Ez most egy friss, saját példa lesz, ami ennek a már régóta fogalmazódó bejegyzésnek megadta az utolsó lökést. Couchsurfing-en ránk írt egy ázsiai csaj, hogy Romániából jönne át Bulgáriába, néhány tippet szeretne tömegközelekdéssel kapcsolatban, meg ha ráérünk, akkor találkozhatnánk is, mert úgy látja a profilunk alapján, hogy lenne miről mesélnünk. Ilyenkor meg szoktuk nézni a profilt és amit találtunk, azután kb. úgy éreztük, hogy neki nem igazán tudunk újat mondani: több olyan ország van, ahol volt, mint olyan, ahol nem. Stoppolt közép-amerikai dzsungelben, az Andokban, járt Ausztráliában, meg még egy csomó olyan helyen, ahová nekünk csak a repjegy elvinné a féléves bevételünket. Pár percig néztünk is magunk elé, hogy mi mégis mi a fenének utazunk, sőt, írunk róla blogot, mikor ilyen emberek is vannak. Aztán nyilván leesett, hogy ez fullra nem számít, mert mi sem azért utazunk, hogy mások lássák, hanem mert jó, meg ezt szeretjük csinálni, úgyhogy megyünk. Ha "csak" Bulgáriába, akkor csak oda. Vagy ha Szolnokról a Mátrába, akkor oda. Mert jól mutat, ha valaki járt Indiában, de az az igazság, hogy mi nem vágyunk Indiába. 
Szarul érezni magunkat amiatt, mert más eljutott valahová, ahová mi nem is akarunk, egyszerűen értelmetlen. De ha meg akarunk, akkor el lehet kezdeni nézegetni, hogy hogyan lehet ezt megvalósítani, és siránkozás, neadjisten irígykedés helyett elkezdeni tenni érte.
Tévedés lenne az egészért a közösségi médiát hibáztatni. Működik ez offline is, de még hogy. Jó példa erre, mikor az idősek találkoznak, és mindenki elkezdi mesélni hogy kinek a gyereke, unokája mire vitte az életben. Ilyenkor hajlamosak egymást túllicitálni, hogy az enyémnek ilyen diplomája, olyan fizetése, ilyen szekrénysora, olyan autója van, stb. Hazatérve pedig elkezdik "ráolvasni" saját leszármazottaikra, hogy a másiké mennyire sikeres, sőt mennyivel sikeresebb. Minden családban akadnak ilyen "bezzeg ismerősök", akiket ha nem ismerünk, szívből utálunk, ha meg mégis találkozunk velük, akkor kiderülhet, hogy nekik is ugyanúgy megvannak a saját problémáik, nehézségeik, és hogy nem olyan disney mese az ő életük sem, ahogyan a nagymutter leírta.
Folyamatosan csak "felfelé" viszonyítani az örök elégedetlenség és boldogtalanság kulcsa. Ezt tudatosítanunk is kell magunkban. Meg kell tanulnunk észrevenni azt, ami saját életünkben éppen jó irányba halad. Ha nem halad jó irányba, akkor meg kell próbálni tenni valamit, hogy ez változzon. Ne meneküljünk önsajnálatba, önhibáztatásba. Fontosabb megtalálni azt, amit a helyzetünkből ki tudunk hozni. Nincs olyan helyzet, amiből valamit ne lehetne, ezt már nagyon sokan bizonyították. Nem akarom coelhós mélységekbe vinni ezt posztot, mert nem kenyerem az ilyesmi, szóval így a végére csak annyi, hogy ne vegyük készpénznek mások boldogságát néhány információ-morzsa miatt. A közösségi oldalakon mindenki (a nagy többség) a vele történt jó dolgokat osztja meg, ami egyébként rendben is van így. Próbáljunk meg inkább örülni velük, nyomjunk egy lájkot, fölösleges hibáztatni magunkat azért, mert a mi életünk másmilyen. Lehet hogy valaki éppen minket irigyel, ugyanúgy "ok nélkül".
Más dolog persze, ha ez a lehozódott kedélyállapot állandósul és látszólag nincs kiváltó oka. Mert akkor viszont kérjünk segítséget. A depresszió és az önértékelési zavarok ugyanolyan betegségek, mint ha valakinek lyukas a foga. Egyrészt nem gyógyul meg magától, másrészt nem "ciki" miatta szakember segítségét kérni.
pexels-photo-278312.jpeg
Kép: Pexels

10 Nintendo játék amire totál rá voltunk csavarodva a 90-es években

Mikor sárga kazettát kértünk szüli-, név- és gyereknapra, karácsonyra, meg mindenre, amire lehetett valamit kérni. Mikor a szüleink folyton azzal nyaggattak, hogy menjünk ki végre a levegőre is játszani, ne "képernyőzzünk". Mikor át kellett adni a tévét (!!!), ha keződött a Homok Titkai. Mikor a nagyapánk is úgy rákattant a Tetris-re, hogy reggel elfelejtette időben megetetni a disznókat (és a szomszéd jött át szólni, hogy mi bajuk van). Mikor vízhólyagosak lettek az ujjaink, de csak leöltük a sárkányt a Super Mario-ban. Mikor vártuk, hogy végre esős idő legyen, hogy ne kelljen kimenni az udvarra. Mikor nem a legszebb/legkedvesebb/legjobbtanuló kislányhoz ment a legtöbb locsoló húsvétkor, hanem ahhoz, akinek megvolt a Mortal Kombat (nekem megvolt).
Az ok, amiért a 90-es évek gyerekgenerációja nem barnult le nyár végére: Nintendo (vagy itt a KGST-ben Terminator).

Íme, a tíz kedvencem akkoriból:

10. Tetris
Az eredeti, orosz Tetris a jellegzetes zenéjével és a "hagymás templommal"

tetris.jpg

tetris2.jpg

 

9. Galaxian
A feladat egyszerű, ám annál nehezebb volt: kilőni az űrbogarakat, mielőtt azok lőnek ki minket. Ezt órákon keresztül lehetett próbálgatni. Plusz poén, hogy az egyik bogárnak támadáskor pont olyan hangja volt, ahogyan a vezetékes telefonunk csörgött, megannyi fölösleges szaladgálást okozva szüleinknek.

galaxian.jpg

 

8. Legend of Kage
Ennek a játéknak is leginkább a zenéje maradt meg, de a kép világa sem elhanyagolható. Ugyanakkor én ebben (is) elég béna voltam, szóval nem sokáig tartott a lelkesedés.

kage.jpg

 

7. Mortal Kombat
Emlékszem, hogy valamikor a kosaraskártyák és a pokemon tazók között a Mortal Kombat volt az az őrület, ami az osztályunk fiútagjait lázba hozta. Akiknek nem adatott meg a Nintendo/Terminátor, azok folyton átjártak a többiekhez, akár csak nézni is, de az tuti, hogy szünetekben mindenki "mortálkombatost" játszott, tehát a karakterek neveit kiáltozták miközben szarráverték egymást. Én lányként ezt persze csak néztem, de nekünk megvolt otthon sárgakazettán, szóval asszem negyedikben nekem volt a legtöbb locsolóm. Nem emlékszem amúgy, hogy ennek ennyire ratyi lett volna a minősége, de hát... A tanárok egyébként a sátánt látták megtestesülni ebben a játékban, ami miatt aki ezzel játszik, abból tuti hogy agresszív, gyilkos, bűnöző lesz, de minimum elkárhozik, pedig nem is katolikus iskolába jártam.

mortal_kombat.jpg

 

6. Tom&Jerrry
Nem kevésbé kegyetlen játék a Tom&Jerry sem, ahol Jerry-vel kell egy ház különböző részein végigverekedni magunkat. Emlékszem, hogy ez irreálisan nehéz volt. Aki a kandallóból parazsat kidobálós Tom-ot le tudta győzni, kommentben jelentkezzen (úgyse hiszem el :D).

tom.jpg

jerry.jpg

 

5. Bomber Man
Ez már egy kicsivel több taktikázást és kevesebb ügyességet igénylő játék volt, tehát nekem pont megfelelő. A lényeg, hogy a fura űrlények felrobbanjanak, mi meg ne. Így belegondolva, ezek a játékok nem voltak valami mélyenszántóak, mégis lazán el lehetett velük tölteni egy egész délutánt.

bomberman.jpg

 

4. dr Mario
A Super Mario Bros. egyik "leszármazottja". Azt amúgy én nem szerettem, mert béna voltam, tesóm sokkal jobban tolta, és természetesen mindig ő volt Mario, én meg Luigi. De visszatérve erre, itt kb. a Tetris metodológiája ötvöződik a Mario menőségével, plusz a gonosz bacikkal.

drmario.jpg

drmario2.jpg

 

3. Bubble Bubble II.
Egy gonosz szellem, miután elrabolta főhősünk barátnőjét, valamilyen oknál fogva dinoszaurusz szerű lénnyé is változtatta őt. A feladat, hogy buborékot kell köpni az ellenségekre, majd azt kipukkasztva elfogyasztani a belőlük készült édesipari termékeket. Igen, ez a játék is japán.

bubble3.jpg

bubble2.jpg

bubble.jpg

 

2. Adventure Island III.
A sztori itt is hasonló, csak itt az ufók viszik el a főhős barátnőjét. Úgy tűnhet, hogy a Nintendo célközönsége elsősorban a fiúk voltak. Lányoknak csak olyan játékok készültek, mint a Barbie, ami teljesen gyász. Szóval itt is nőt kell menteni, cuki dinoszaurusz-szerű állatok hátán. Ennek ellenére persze játszottuk vakulásig.

nevtelen4.jpg

adventure.jpg

adventure2.jpg

adventure3.jpg

 

1. Felix the Cat
És végül, de nem utolsó sorban itt van Felix a macska, akinek - gondoltátok volna? - elrabolta a barátnőjét egy őrült tudós, nekünk pedig pályák hosszú során átverekedve magunkat ki kell szabadítani. A szép grafikán, a fülbemászó zenén kívül én nagyon bírtam benne, hogy különböző országokban, tájakon játszódtak a pályák (már akkor is megvolt a földrajzos-utazós érdeklődésem, na). Ja, és ami a legjobb: lehet benne menni TANKKAL.

felix.jpg

felix4.jpg

felix2.jpg

felix3.jpg

 

Neked hány volt meg a 10-ből? Esetleg teljesen mások voltak a kedvenceid? Kommentben várom a kiegészítéseket! :)

süti beállítások módosítása