Lassan, de biztosan közeleg a paradicsomszezon. Végre lehet majd olyat venni, aminek íze is van, vagy a szerencsésebbeknek elég lesz mindehhez kimenni a kertbe.

Ez a paradicsomszósz tökéletes akár tésztára, pirítósra, vagy chipset mártogatni. Oyan szinten függeszt, hogy ha csak háromszáz forint lenne nálam, előbb vennék paradicsomot a boltban, mint csokit.

A hozzávalók:
- 2 nagyobb érett paradicsom
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1 tk bazsalikom
- 1 tk oregánó
- 1 kk só
- 1 kk bors
- 1 kk füstölt paprika (figyelem, ez a titkos összetevő!:))
- 4 ek olaj (ki mit szeret, pl olíva)

A paradicsomot kockákra vágjuk, és mehet is a robotgépbe a többi összetevővel együtt. Kicsit összeurmixoljuk, de úgy, hogy azért maradjanak benne szilárd részek is, majd bedobjuk a hűtőbe pár órára, hogy összeérjenek az ízek.

Lakhatás

Neki könnyű :D

Étkezés

Utazás

Higiénia

Egészség

Szépségápolás

Ruházkodás

Rekreáció

Kultúra

Önfejlesztés

Spórolás a jövőre

Bár az elmúlt 10 évben rengeteget javult a helyzet vegetáriánus és vegán étel-fronton, de ha az ember "lemondások nélküli" burgerre vágyik, elég szűkös a kínálat a fővároson kívül. Már nagyon ritka az olyan hamburgeres, ahol a kínálatban ne szerepelne a húsmentes alternatíva (állati termék menteset sajnos nagyítóval is nehéz lenne találni vidéken, max úgy, hogy a vegába nem kérsz majonézt, sajtot, stb.), engem több helyen ért csalódás, mint ahány helyen nem.
A teljesség igénye nélkül: van hely, ahol a húspogácsát nemes egyszerűséggel kihagyják, mert ugye vega étrend=(hús+köret)-hús. Hát nem? Nem. Van, ahol a húspogácsát megpróbálják a többi hozzávaló nagyobb mennyiségével "kárpótolni", ami szerencsésebb (vega) esetben plusz sajt, de láttam már nyers gombát is, ami inkább volt értelmezhetetlen, mint finom. Volt hely, ahol menü nem volt kitéve, én pedig csak besétáltam, és kértem egy vega burgert. A következő 10 perc azzal telt, hogy a hely elképedt tulajdonosnőjének kérdéseire válaszolgattam  hogy mit is jelent ez (nincs benne hús, nem, csirke sem, a csirke is hús), majd inkább kértem egy sült krumplit. De van olyan hely is, ahol elméletben már tudják milyen lenne a jó vega alternatíva, ki is van írva a szépen megtervezett menüre, olyan hívószavakkal, hogy grillezett cheddar sajt, lilahagyma lekvár, aztán a készítés közben derül ki hogy amúgy utóbbi éppen elfogyott, de jó lesz helyette a majonéz, és a hatalmas száraz zsömlében figyelő grillezettnek leírt, de alig megolvadt sajt és a szomorú téli paradicsom láttán rögtön meg is bántuk hogy betértünk, ahelyett, hogy hazahúztunk volna főzni. Eddig egyedül a szegedi Inferno Burgers tudott olyat nyújtani, amivel 100%-ig elégedett voltam, köszönhetően a jól fűszerezett házi babpogácsának. A legtöbb helyen az az alapvető probléma, ahogy a burger pont olyan, ahogy az átlag húsevők elképzelik a növényi alapú táplálkozást: ízetlen és hiányos (ezt a tévhitet igyekszem itt a blogban lerombolni ;)). Szóval vidéken alapvetően jobban jár az ember, ha házilag készíti a burgert, főleg hogy úgy nem "csak" vega, hanem vegán is lesz, ami nekem például fontos, a költséghatékonyságról nem is beszélve.

Egy ideje már kísérletezgetek. Általában idényzöldségeket használok, ami télen a főleg céklát jelenti. Ha most összeborzadsz a cékla gondolatától, megnyugtatlak: a receptben használt céklának köze sincs az ecetes lében úszó undormányhoz, amit sokan méltán gyűlölnek. Én mondjuk megeszem azt is, de amíg nem kezdtem el nyers céklát használni alapanyagként, nem különösebben voltam érte oda. Itt viszont nem is fog annyira erőteljesen érződni az íze, úgyhogy a legelvetemültebb céklafóbok is adhatnak neki egy esélyt, főleg hogy a cékla rengeteg vitamint tartalmaz, és gyönyörű a színe is.

De most jöjjön a recept:

Céklapogácsa (VEGÁN)
Hozzávalók (10-12 darabhoz):
- 5-6 közepes méretű cékla (kb. fél kg)
- 250 g zabpehely
- egy csésze napraforgómag (vagy amilyen olajos mag éppen található otthon: dió, tökmag, mogyoró stb.)
- 1 nagy vagy két kisebb vöröshagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 2 tk. pirospaprika
- 1 tk. sriracha (elhagyható, vagy erős pistával helyettesíthető)
- 3 ek. szójaszósz
- 1 kk. rozmaring (nagyon jól kihozza a cékla ízét)
- só, bors ízlés szerint
- 3-4 ek olívaolaj (amilyen van, napraforgóval is ugyanúgy működik)

a; Ha van robotgépünk, akkor a céklát, a hagymákat, az olajos magvakat és a zabpelyhet egy kis olajjal összeaprítjuk, VAGY
b. ha nincs robotgépünk, akkor se essünk kétségbe: hagymát apró kockákra vágjuk, a céklát a reszelő nagyobb felével lereszeljük, a zabot és a magokat hozzáadjuk (ebben az esetben kicsit rusztikusabb állagú lesz a pogácsánk)
majd a kapott masszát egy nagy tálban fűszerezzük, majd kicsit villával tömörítjük, hogy a zab felszívhassa a nedvességet.

A kapott elegyből megpróbálhatunk pogácsákat formázni, de ezt mi pár balul elsült kísérlet után elengedtük, helyette elég egy tepsiben sütőpapírra szétteríteni a cuccot, villával lenyomkodni és 30-40 perc alatt 180-200 fokon megsütni. Miután kicsit hűlt, simán szeletelhetővé válik annyira, hogy a burgerben se essen szét.

Mint mondtam, a pogácsa összetétele idényfüggő, eszerint a cékla helyettesíthető ősszel sütőtökkel, sárgarépával, zellerrel, nyáron akár cukkinivel, tökkel, de akár babbal, burgonyával is.

A céklás verzióhoz ajánljuk a lilahagymalekvárt és az avokádókrémet, lehet a zsömlékre olvasztani (ha vegán vagy növényi) sajtot mi most így készítettük, és azt kell mondjam, hogy ez a kombináció messze felülmúlta az eddigi összes próbálkozásunkat, a mindenevő barátok, családtagok is rámondták az áment. ;)

Fotó: agidolgai.blog.hu

 FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Kicsivel több, mint 10 évet éltem Szegeden egyetemi tanulmányaim során, és később pályakezdőként is. A várost, főleg a szociológusképzéshez tartozó kérdezőbiztosi munka, és a Szegedről készült szakdolgozataim miatt is jobban ismerem, mint Szolnokot. Ennek megfelelően vannak kedvenc helyeim, amelyek közül az egyik a Sárga.

Az üdülőtelep Szeged észak-keleti részén, a Tisza jobb partján, a Maros torkolatánál ártéri területre épült. Mivel szinte minden tavasszal elönti a folyó, a házak nagy része lábakon áll.

A szocialista időszakban jellemző "DIY" építkezéseknek számos jó példáját találhatjuk itt, az emberek abból építkeztek, amit szerezni tudtak, így rendkívül változatos szín és formavilág jött létre. 

Nyáron a homokos part - noha a hirtelen mélyülő, örvényes vízben fürödni elvileg tilos - sok szegedit vonz, mi inkább csak egy pléddel és pár sörrel felszerelkezve bicikliztünk ki pihenni a parton. Télen, bár vannak akik ott élnek, nagyon üresnek, kihaltnak tűnik a telep, pedig ilyenkor még inkább érvényesülnek a színek, szóval érdemes ellátogatni ide minden évszakban.

Egy tavalyi alkalommal készült fotókból készült ez a kis füzet, jó lapozgatást! :)

Ahogy ígértem, jön a második videó, ahol a tizediktől a huszadik sorig juthattok el velem.

Az első részt ITT találjátok.

Tegnap a fázisfotók kidolgozásánál jöttem rá, hogy a 18. sorról nem készült kép. választás előtt álltam, hogy a 32. sortól visszabontom vagy kezdek egy újat. Végül úgy döntöttem, hogy inkább 3 óra plusz meló, és egy újabb munkadarab, mint lebontani azt a sok sort. Szóval ezzel is megharcoltam, de legalább már a 3. rész anyagai is fel vannak véve, de nem szaporítom a szót. íme a videó!

Ha tetszik amit csinálok, megköszönöm ha támogatod munkámat egy youtube-feliratkozással, vagy a videó megosztásával.

Ami késik, nem múlik alapon megérkezett az első horgolós oktatóvideóm!

Az első részben sorról sorra haladva kezdhetsz bele te is ebbe a színes körbe, amiből később lehet poháralátét, terítő, párnahuzat, mellény, vagy akár  takaró, illetve vastag fonal esetén szőnyeg is. Kezdők se riadjanak vissza! A mandala ott van kész, ahol abbahagyod. Az enyém már 50 sornál tart, amit folyamatosan rögzítek, szóval folytatása következik.

A mandala horgolásban az a jó, hogy egyrészt szép színes, már a készülése közben gyönyörködtet, és mint minden fonallal végzett tevékenység, fejleszti a koncentrációs készséget, kikapcsol és levezeti a stresszt. Legalább is nekem ez a terápiám. Ezek a pozitív hatások azonban - egyelőre még - nem mondhatók el a tevékenység levideózásáról. Először is meg kellett szoknom, hogy a kezemet a kamerám kijelzőjén keresztül látom, ezt talán a videóban észre is lehet venni, de tudjuk be ezt a kezdeteknek. :)

Horgolásra fel! ;)

 A második részt ITT találjátok.

Február 14.
Valentin nap.
Jeges eső szerű undormány esik az égből, ahogy a bokáig érő saras tócsába persze hogy belelépve éppen lezárom a biciklimet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának jobb napokat is látott kerékpár-tárolójához. Nem önszántamból kerestem fel ezt a remek helyet ezen a jeles napon: letelt az álláskeresési támogatásban részesülésem 37 napja, így személyesen kell tiszteletemet tennem, 1 azaz egy darab papír aláírásának céljából. Még januárban, regisztrációkor bepróbálkoztam az egyébként meglepően együttérzően viselkedő agyonhajszolt ábrazatú hölgynél, hogy nem-e lehetne-e ezt internetes jelentkezéssel letudni, mindannyiaunknak megspórolva a személyes találkozást. Nem lehet. Ha pénz van a dologban, akkor személyesen kell megjelenni. Oké.

A recepciós pulthoz lépve örömmel állapítom meg, hogy nagyjából tízen lézegnenek a gyéren világított  helyiségben, ebből kettő a pult mögött álló igencsak gondterhelt faszi. Az egyik éppen emelt hangnemben próbál lerázni valakit a vezetékes telefon túlsó végén, aki ugyancsak ordít, majd egy "Kérem ne raboljuk egymás idejét, jöjjön be személyesen ha levelet kapott" mondattal lerakja a kagylót, és elkezdi mondani a kollégájának, hogy mit képzelnek ezek. Én eközben ott állok, a tőlem telhető legudvariasabb köszönés után közlöm érkezésem okát: szeretnék eleget tenni megjelenési kötelezettségemnek, és átnyújtom az Álláskeresők Kiskönyve névre keresztelt füzetemet az ügyintézőm aláírásával és a dátummal, amit a telefonos mintha észre se venne, a másik pedig a telefonosra néz, hogy akkor ez most
- Jelentkezés lesz?
- Nem, lezárás. - Erre a nem telefonos a kezembe nyom egy agyongyötört laminált sorszámkártyát, amiről rögtön  eszembe jut, hogy otthonhagytam a kézfertőtlenítőmet, majd közli, hogy leghátul üljek le.

Ez meg is történik. A hivatal a jövő héten végre másik épületbe költözik, erről az kapun kifüggesztett A4-es papíron kívül a folyosón, hatalmas fehér zsákokban terpeszkedő irathalmazok és bontatlan papírkötegek is árulkodnak. Leülök a félhomályos váróterembe, ügyelve a többi álláskereső személyes terének tiszteletére, egy üres széksort keresve. Ekkor olyan dolgot teszek, amivel kivívom az ott várakozó ötven fölöttinek kinéző  tűzpirosra festett hajú hölgy és az addig üres tekintettel maga elé bámuló tizenéves roma fiú megdöbbenését: előveszek egy KÖNYVET és olvasni kezdem. Viszonylagos nyugalmam nem tart sokáig: a megkezdett Cortázar novella közepénél járva arra leszek figyelmes, hogy a roma fiatalember köp egy hegyeset maga elé, a turha nagyot csattan a járólapon, nagyjából egy méterre tőlem. Erre bezzeg senki nem kapja fel a fejét, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne ezen a helyen. Eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha a srác ugyanezt tenné valami irodai környezetben, ahová ez a hivatal kiközvetítené, már ha a puszta regisztráción kívül foglalkoznának bárkinek a bárhová történő kiközvetítésével. A következő fél órában az eddiginél is jobban próbálom kizárni a külvilágot és a könyvre koncentrálni (vagy hogy elhangozzon a sorszámom), ám ekkor megérkezik az a 10 fő közmunkás, akik a nagy fehér zsákok ügyében jöttek, hogy azokat átköltöztessék a másik épületbe. Ehhez mindenképpen szükség van arra, hogy üvöltözzenek egymással, valamint hogy egy szék segítségével sarkig kitámasszák az udvarra vezető ajtót, ahol egyébként egy a mázsát felülről karcoló amúgy nagyjából velemkorú éltes asszonyság éppen real time ordítva tudósítja otthon maradt hozzátartozóit a hivatalban történt fejleményekről. Miután a váróterem igen gyorsan a kintihez hasonló hőmérsékletűre hűl, visszaveszem a kabátot és a sapkát-sálat, reménykedve abban, hogy a hideg és a csíramentesnek távolról sem tekinthető környezet miatt nem betegszem le ezen a héten is, mint az állat. Ekkor megpillantom az ügyintéző hölgyet, akinél eddig is voltam néhányszor, bánatomra két nagy Tupperware dobozzal a kezében viharzik vélhetőleg az ebédlő felé. Amint az tudott, az ebédidő az fél óra, sok jóra nem számíthatok. Fél óra múlva vissza is jön, kimegy az udvarra dohányozni, majd vissza az irodába. Az olvasásba beleunva úgy döntök, hogy ideje inkább előszedni a füzetet, és dokumentálni a szociográfiailag igen gazdag környezetet. Az oldal felénél tartok, mikor behívtak, de nem a hölgy. Ahogy az lenni szokott, leülök az asztalhoz, a középkorú ügyintéző úr pötyög egy ideig a gépen, majd megkérdezi, hogy aktív korúak ellátását, ami 22 800 forint, szeretnék-e. Visszakérdezek, hogy az együtt jár-e közmunka kötelezettséggel, mert hogy közmunkás az még egyszer nem szeretnék lenni, majd egy csúnya nézéssel kísért igenlő válasz után nemet mondok, miközben az jár a fejemben, hogy mennyire szánalmas szituáció ez, hogy a rendszer szemében én is csak egy segélyeztett vagyok, mint akik a padlóra köpködnek és a telefonjukba ordítanak, akiket a társadalom megvet és aki akar, az talál állást, mert munkaerőhiány van, tehát hogy akinek nincs, az nem is akar, és hogy az egy munkakerülő, és hogy csak ne kelljen túl sűrűn ide járnom. Ezen a ponton a két órás várakozásnak és a nyomasztó helynek köszönhetően majdnem el is sírom magam. Utána belegondolok, hogy akkor TB mentesség sem jár, ezért próbálom a válaszomat igenre korrigálni, de már mindegy, különben is, a TB mentességet az ellátás nélkül is lehet igényelni. Még pár perc kattintgatás után készen is vagyunk, május 14-ig búcsút inthetünk egymásnak. Ha segélyt nem is kérek, az oly sokszor hangoztatott nyelvtanulási és szakmaszerzési lehetőségekre rákérdezek. Erre azt a választ kapom, hogy a lehetséges szakmák ki vannak téve a váróban, azt nézzem át, vagy a nagyterembe kérjek sorszámot és ott érdeklődjek. Az összefogdosott, rossz minőségű fénymásolatok tanúsága szerint lehetnék ács, bádogos, cipőkészítő, parkgondozó, nevelőszülő, tisztaságtechnikus (gondolom takarító), sőt, elvégezhetném a 7-8. osztályt is. Egyetlen képzésben láttam némi fantáziát, ez a gazdaságinformatikus volt, de az nekem túl reálos, úgyhogy marad a B terv, bármi is legyen az. Egy biztos, a május 14-et már nem jelentkezéssel szeretném tölteni.

Annyit azért örömmel állapítottam meg, hogy a hivatal mindenkivel egyenlően bánik, legyen az idős, fiatal, analfabéta, képzett, képzetlen: egy egység vagy a statisztikában, egy mappa a fehér zsákok egyikében, jössz, regisztrálnak, aztán jön a következő, és a következő, te meg hazamész, aztán három hónap múlva ismét megjelensz, vagy ha nem jelensz meg, törölnek a rendszerből.
Az ügyintézőknek amúgy minden elismerésem, el nem tudom képzelni, hogy milyen lehet ezen a helyen dolgozni, mikor nekem ez a jó két óra elég volt ahhoz, hogy teljes letargiában lépjek ki a kora délutáni szürkületbe, egy olyan helyről, ahol szinte vágni lehet a reménytelenséget. Én nem biztos hogy képes lennék ekkora közönnyel végezni ezt a munkát, bár gondolom a tapasztalat meg az évek megkeményítik az embert. Minden esetre nem szeretném kipróbálni, aminthogy a másik oldalon sem kívánok akkora rutinra szert tenni, hogy ne viseljen meg ennyire egy-egy ilyen látogatás.

Igen, eltaláltad, a CSOK-ról lesz szó. Ha habzó szájú narancshívő vagy, akkor alant a kommenteknél lehet anyázni, akár a cikk elolvasása nélkül is, ha nem, akkor csak simán olvass tovább.

A gyerekvállalásról mindenkinek megvan a saját véleménye, és ha fogamzóképes korban vagy, akkor mindenki kötelességének érzi, hogy megismerd az álláspontját. Ha érdekel, ha nem, ilyen-olyan formában úgyis megkapod.

Egyik oldalról ott vannak a szülők, rokonok és nem utolsó sorban a kormány, és mást sem hallani, hogy az emberi élet értelme, a szülővé válás, mikor lesz már unoka, hogy gyerek az kell, hogy kifutsz az időből, meg majd megtudod, milyen rossz az, amikor hiába próbálkoztok, már nem lehet. Az "igen, természetesen majd szeretnénk gyereket, de egyelőre örülünk, hogy saját magunkat eltartjuk valahogy" válasz ilyenkor lepattan róluk és végighallgathatjuk ezredszer is, hogy ők mennyivel szarabb helyzetből indultak, és bevállalták, meg ilyenek, pedig még az állam sem támogatta ennyire. Ami oké, igaz, és ha nem vállalják be, akkor talán most nem írnám én sem ezeket a sorokat, meg ha mindenki csak a "tutiba" vállalna gyereket, már rég kihalt volna az emberiség.

Oké.

Másik oldalról viszont elképesztő méreteket ölt a valamilyen (tökmindegy milyen) okból kifolyólag nehéz helyzetbe került kisgyerekes családok, egyedülálló (túlnyomórészt) nők társadalmi szintű ostorozása. "Minek vállalta, ha nem tudja eltartani?" "Nem kellett volna a semmire szülni!" Súlyosabb esetben: "Nem kellett volna elválni, jó, hát verte, de hát melyik asszonyt nem veri az ura! A gyerek az első!" Ismerős? Nem kell hozzá túl mélyen kutakodni, elég ha tagja vagy bármelyik albérletkeresős csoportnak a facebookon. Nap mint nap találkozni kétségbeesett albérletkeresőkkel, akiknek nem elég az utcára kerülés rémképe, a posztjuk alatt jól meg is kapják, hogy az ő hibájuk a kialakult helyzet. Az ő felelőtlenségük következménye. A hirdetések nagy része kiköti, hogy gyerekkel nem kiadó az adott ingatlan. A gyerek a mai Magyarországon a legnagyobb szegénységi kockázat, családi adókedvezmény, CSOK ide vagy oda. Mikor egy család bajban van, akkor már rögtön az ő hibájuk. Minek vállaltak annyi gyereket? Ez részben a néplélek védekező mechanizmusa az ellen az egyébként TÉNY ellen, hogy rossz dolgok bárkivel történhetnek. A privilegizált helyzetből viszont soha nem volt könnyebb az egykor hibáztatott oldalra kerülni.

Körülnézek, hogy a szélesebb ismeretségi körömből kiknek van gyereke (25-35 éves korosztály):

- Véletlenül sikerült terhesség, lesz ami lesz alapon és szülői támogatással

- Csaj húszas évei elején-közepén összeszedett egy 40-50 plusszos faszit, akinek már megvan a stabil egzisztencia az utód felneveléséhez (még úgy is, hogy az előző alomnak fizeti a gyerektartást)

- Súlyosan diszfunkcionális párkapcsolat javítására tett utolsó kísérlet, teherbeesés sokszor a csávó tudta nélkül (tabletta mégsem szedése, vagy gumilyukasztás, ilyenkor nagy a kreativitiás), a "férfi" a papírforma szerint le is lép még a gyerek születése előtt, vagy kevéssel utána

- Külföldre költözést és ottani munkavállalást követően, megteremtve a lakhatás-megélhetés-tervezhető jövő szentháromságot.

Illetve vannak, akiknek utóbbi itthon is sikerül, de ez ritka, mint a fehér holló: Szerencsés munkába állással és/vagy szülői támogatással, biztos, de legalább is kiszámítható anyagi körülmények mellett, házasságot követően amikor megengedhetik maguknak, hogy lakást vegyenek és hogy az egyikük fizetése kiessen. Ez lenne a normális. De ez az, ami ritkán következik be 35 éves kor előtt, ha egyáltalán.

A magam részéről 30 vagyok, lassan 6 éve fizetem a diákhitelt (azóta csak több lett), amit anno azért vettem fel, hogy legyen miből elvégezni a sulit, és egyetemi végzettséggel könnyebb legyen elhelyezkedni. Nem nagyon jött be. Lehet persze mondani, hogy mentem volna más szakra, ami hiányszakma, de ha mindenki orvosnak, programozónak vagy villamosmérnöknek menne, akkor meg azokkal lehetne Dunát rekeszteni, arról nem is beszélve, hogy sajnos elég szar voltam a reál tárgyakból, plusz ha vért vagy hányó embert látok én is hányok és/vagy elájulok. Meg különben is, 18 évesen meg sem fordult a fejemben az, hogy elvégezni egy egyetemet és megtalálni azt amit tényleg szívesen csinálok és jó vagyok benne, talán nem lesz elég az alapvető anyagi biztonság megteremtéséhez. Hát, pedig nem az. Persze nyilván dolgozni, boldogulni akarok, és nem reménytelen az ügy, távolról sem.

Itt jön a képbe az a mélységesen szexista és magánéletben vájkáló "karriertanács" amit szerintem a hasonló cipőben járó nők 99,8%-a megkapott már valamilyen formában:

Szülj. Három gyereket három év alatt (vagy ahány alatt akarsz, persze), az állam pedig elengedi a diákhitelt és kapsz 20 millió forintot "ingyen".

Már ott roppant mód sántít a dolog, hogy az a 20 milla abszolút nincs ingyen, csak éppen más fizeti ki, adó formájában (meg te is). De ha ettől el is tekintünk, nem kurvára önző dolog anyagi előnyök miatt világra hozni egy gyereket? Sőt, kapásból hármat? Itt most tényleg középosztályosították a segélyre szülést? Ilyenkor jön az érv, hogy természetesen nem a pénz miatt kell, hanem mert a gyermekvállalás az emberi élet legfőbb értelme. Igen? És aki meddő? Annak értelmetlen az élete? Vagy aki csak simán úgy érzi, hogy nem alkalmas a gyereknevelésre? Vagy esetleg szeretne gyereket, csak úgy érzi, hogy még nem jött el az ideje, mert mondjuk saját magát sem tudja eltartani? Vagy ha már megvan az első, második gyerek, de mondjuk a harmadik valami miatt nem jön össze? Ha valaki csak egy vagy két gyereket szeretne? Egyáltalán, kinek mi köze ehhez, és milyen jogon szakérti meg más életét? És a diákhiteles férfiak? Az övékét nem engedik el ha három gyerekes apukák? Három gyermeket nevelő egynemű pároknak is jár a CSOK? Ja nem, mert ahhoz össze kellene házasodniuk, nálunk meg azt nem lehet. Meg alapból tiszta gyász, hogy - sokak értelmezése szerint - nőként úgy tudok érvényesülni, hogy szülök három gyereket. Ilyenkor meg sem fordul a fejükben, hogy mennyire tapintatlan egy nőt arról kérdezni, sőt számon kérni rajta, hogy mikor vállal gyereket. Honnan tudja az illető, hogy az adott nő nem meddő esetleg, vagy nincs-e valamilyen egészségügyi problémája, ami miatt egy terhesség kockázatos lenne. Mert ha ez a helyzet, akkor ordas bunkóság ezt firtatni. De egyébként is az. Mert egy nő nem attól lesz nő, hogy gyereket szül, és azt is erősen kétlem, hogy az életnek a reprodukció lenne a legfőbb és egyetlen értelme. Jó nagy baj, ha valaki "csak" a gyerek miatt érzi azt, hogy értelme van földi pályafutásának. Az aztán karrier, a gyereknek rohadt jó lesz olyan közegben felnőnie, ahol azt látja, hogy csak körülötte forog minden és a szüleinek amúgy ezen kívül nincs is identitása.

Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy a párkapcsolatoknak megvan a saját dinamikája, üteme. A gyerekvállaláshoz a kapcsolatnak el kell mélyülnie, a társaknak előbb igazán meg kell ismerniük egymást, hogy aztán a gyerek érkezése utáni kritikus időszakot nagyobb eséllyel vészelje át a kapcsolatuk, és az utód egy harmonikus közegben nevelkedhessen, és a szülők se rabszolgamunkaként éljék meg a dolgot. Elég sok példán keresztül látom, hogy a gyerek nem egy instagram vagy vicces filterrel ellátott snapchatfotó-kellék, amivel lehet lájkokat szerezni a facebookon, akármilyen cuki is. Noha nyilván megvan a gyereknevelés szépsége, öröme, azért a dolog főleg az első években többnyire kőkemény meló, hosszas nem alvás és folyamatos aggódás. Aki ebbe a helyzetbe instabil párkapcsolatban, anyagi kényszerben lép bele, az saját magával baszik ki, amihez természetesen joga van, ami viszont nagyobb baj, hogy a gyerekkel is. Aki felelősen gondolkodik, az azért belegondol abba is, hogy vajon milyen szülővé válik majd. Nulla gyerekkel aláírni a szerződést az állam felé, hogy lesz három, finoman szólva sem utal felelős gondolkodásra. Lehet hogy az első gyerek után úgy érzik, nem tudnak vállalni többet vagy a körülmények szabnak gátat a testvérek megszületésének (legyen az anyagi, biológiai). Akkor meg fizethetik vissza az "ajándék pénzt", miközben már ott a gyerek, akit fel kell nevelni.

Ilyenkor szoktak jönni azzal, hogy nem kell ilyen szinten belegondolni, hogy "mi lesz ha", hanem be kell vállalni, hisz majd lesz valami! Viszont ők jönnek azzal is, hogy a biológai óra ketyeg, hogy majd meglátod mennyire szar lesz, ha már nem lehet. Ilyenkor nem úgy vannak, hogy várj addig, amíg úgy érzed itt az ideje és tényleg akarod, ha ez 35-40 éves korodban jön el, akkor addig, hisz majd lesz valami! Ilyenkor az a te hibád lesz, hogy túl sokáig vártál. Ahogy egyébként a te hibád lesz az is, ha sikerül belehajszolniuk a felelőtlen gyerekvállalásba, és majd pont segítséget kérsz facebookon, mert éppen lakoltatnak ki gyerekestül. Akkor majd jól odakommentelik, hogy minek szültél a semmire. Neked pedig jogodban áll majd leszarni az ilyen véleményeket, ahogy szerencsére most is megteheted, hogy legyintesz az ilyesmire és gyorsan témát váltasz az időjárásra, vagy valami. Ami meg persze nagyon nem könnyű, ha egyébként is frusztrált vagy a helyzeted miatt és vannak, akik még pluszba jönnek nyomasztani. Ilyenkor könnyebb sírva kimenekülni a szobából, ami után mindezek tetejébe megkapod azt is, hogy túl érzékeny vagy, nem kell mindenen sírni. Ez van.

Ezzel az egésszel nem a gyerekvállalás és nem vállalás mellett szeretnék állást foglalni, sőt a családok támogatását (bármilyen módon) sem tartom ördögtől valónak. Ha ez ember amúgy is szeretne gyereket és módjában is áll, akkor tök jól jön, ha az állam is besegít, de a támogatással belehajszolni fiatalokat a meggondolatlan gyermekvállalásba olyan többletterheket ró a társadalomra, ami elkerülhető lenne, ha inkább olyan helyzetet teremtenének elő, amiben "ingyenpénz" nélkül is bátran vállalhatna gyereket az, aki akar. Másrészt szálljuk már ki egymás magánéletéből, ne akarjuk megmondani a tutit olyan pároknak, akiknek nem ismerjük körülményeit. De ha ismerjük is, legyen az ő döntésük, mikor szeretnének, vagy egyáltalán szeretnének-e gyereket és ha igen, hányat terveznek a lehető legnagyobb szeretetben, odafigyeléssel nevelni.Tudjunk örülni a gyereknek, unokának, ne azon pörögjünk már a világrajövetel napján, hogy mikor jön a másik (legalább) kettő.

Ezzel az idézettel zárnám:

"Sem az állam, sem a törvényei, sem a hatalmi szervezete nem dönthetik el, hogy egy nőnek legyen-e gyereke vagy sem. Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak. A nő nem gép, amely katonák, munkások vagy hívők gyártására szolgál. A döntés őt illeti meg - őt, és csakis őt."

Robert Merle

(Védett férfiak, 1974)

"Te biciklizel TÉLEN? De hát...lefagysz róla...nem?"

Ezt az kérdést, észrevételt többször megkaptam már, mikor egy hidegebb, netán esős, havas napon kerékpárral érkeztem a munkahelyemre. Többnyire az autóval vagy tömegközlekedéssel érkező kollégáktól.

Na, akkor tegyük ezt helyre. A 30 fokban és a -10 fokban való biciklizés között az a különbség, hogy -10 fokban jobban kimelegszel. Télen a bicajon kb. két perc után meleged van. Télen biciklizni jó. Persze sapka, sál, kesztyű, cicanadrág, réteges öltözködés, meleg cipő elengedhetetlen hozzá, de ha ez megvan, semmivel sem rosszabb/kellemetlenebb télen, mint bármely másik évszakban. Sőt, nyáron megvan a napégés veszélye, ettől a hidegben egyáltalán nem kell tartani, ráadásul sokkal kevesebben tekernek ilyenkor, tehát nagyságrendekkel nyugisabb is.

Másrészt nézzük minek van kitéve valaki, ha a tömegközlekedést, abból is a városi busz/villamos járatokat választja: kigyalogol a megállóba, közben megfagy. Ha leesik két szem hó, akkor a buszok késnek. Megfagy. A járatritkítások miatt, meg amúgy is reggel és délután tömegnyomor van a buszon. Tízből három utastárs fokhagymát reggelizett és ezt egyáltalán nem is titkolja vagy csak simán nem szokott fürödni és a dezodort hírből sem ismeri, vagy éppen hogy de, túlzottan is. A másik csodás jelenség, hogy az utasok legalább a fele éppen dögrováson van, tüsszög, köhög, krákog, természetesen zsebkendő nélkül. Ennek tetejébe a buszon fűtenek mint az állat, ami remek táptalajt nyújt a baciknak, az ember pedig leizzad, majd újra kilép a fagyba, várja a következő buszt, amire átszáll és utána még egyszer lejátszódik ugyanez. A lebetegedés szinte garantált, és mint tudjuk, a magyar ember csak akkor marad otthon táppénzen, ha már tényleg nagyon a halálán van. Ráadásul a legtöbb  tömegközlekedési bérlet árából simán kijön évente egy korrektebb bicaj, karbantartással együtt.

Kerékpárral viszont az ember ponttól pontig megy, mire kimelegedve odaér a munkahelyre, ott már a fűtött helység várja, tehát nincs betegség-kockázat sem emiatt. A munkahelyen át lehet, vagy kell öltözni, kulturáltabb helyeken le is lehet tusolni. Mindezt ingyen.
A mozgás pedig egészséges, ha kellően messze lakunk a munkahelytől, akkor akár a napi testedzést is letudhatjuk a közlekedés során. Közben nem szedtük össze egy fél városnyi ember kórokozóit és nem szmogoltuk tele autónkkal a várost sem.

Persze ha csúszik, nem árt az óvatosság, de lehet lassan is menni, az utakat többnyire sózzák, a vészesebb szakaszokon meg még mindig le lehet szállni, és amíg veszélyesnek érezzük, tolni.
Biciklizzetek télen is, tényleg nagyon klassz! :)

(forrás: Pixabay.com)