Túl sok hobbim van.

Ági dolgai

10 dolog amivel fullra kiakaszthatsz egy álláskereső fiatalt

Y generációs parák

2017. november 06. - Ági Dolgai
Aki volt már hosszabb ideig álláskereső, az tudja, hogy ez egy embertpróbáló időszak. Eleinte optimistán tekintünk a dologra, mert végre van idő pihenni, az ember ilyenkor lefoglalja magát, úgy fest, az élet tele van lehetőségekkel. De ahogy telik az idő, és gyűlnek a hiába beadott állás-pályázatok, kezd megrendülni a hitünk a dologban. Jó esetben ez csak két-három hónapig tart, de előfordul az is, hogy sokáig (értsd: SOKÁIG) elhúzódik. Például egy-másfél évig. Ilyenkor nem elég, hogy a többség már jócskán be van fordulva, anyagi gondok gyötrik, egy idő után meg kell birkózni a szülők, rokonok, barátok, ismerősök segítő szándékú kérdéseivel és tanácsaival is (az emberek nagy része rögtön toborzási specialistává és munkaerőpiaci szakértővé válik, ha álláskereső közelébe kerül). Persze a segítségnek és a támogatásnak mindenki örül, de van néhány olyan mondat, amitől egy átlagosan labilis idegállapotú munkanélküli nem tudja eldönteni hogy a falat kapargassa, vagy csak simán kifusson a világból is.
pexels-photo-366063.jpeg
Íme:

1. Na, találtál már valamit? Most már azért tényleg ideje lenne! Hogy lesz így saját lakásod/gyereked, tudod mennyi munkába kerül az??

Igen, sajnos pontosan tudjuk mennyibe kerül. És köszönjük, most már nem csak a munka hiánya, hanem a hajléktalanság és a gyermektelenség fenyegető kilátása miatt sem fogunk nyugodtan aludni éjszakánként.

2. Ezért aztán kár volt egyetemre menni, elég lett volna egy szakma is! / Látod, ha egyetemre mentél volna, most több esélyed lenne, mint ezzel a szakmával!

Végzettségtől függően. Ez ugyanolyan, hogy akinek egyenes haja van az göndört szeretne, és fordítva. Valahogy így van ez az álláskeresők megítélésével is: ha nincs végzettséged, akkor annak, ha túlképzett vagy, akkor annak tulajdonítják, hogy nem találsz munkát. A lényeg, hogy soha nem jó ahogy van, és általában a te hibád, neked viszont ezt dobta a gép, és nem esik jól, ha valaki ezt még fel is hánytorgatja.

3. Biztos nem jó helyeken nézed vagy nem elég jó az önéletrajzod!

Ez akár még jogos is lehet néhány esetben, de akkor is elég idegesítő tud lenni, ha valaki ilyet mond, anélkül, hogy tudná hogy hol keresel állást, és hogy milyen az önéletrajzod. Tehát ha nem csak felkúrni akarjuk az illető agyát, hanem tényleg segíteni, akkor jobb inkább megkérdezni előbb, hogy hol keres, és megkérni, hogy küldje el azt a CV-t. A segítségnek mindenki örül, de mikor a huszadik embernek mentegetőzik a szerencsétlen, hogy igenis keres állást, és rendesen, az kimerítő.

4. És ide beadtad már?? (random irreleváns álláshirdetés amiről messziről látni hogy átverés/szívás/nem felelsz meg rá)

Ez segítségnek tűnik, de valójában nem az. Ha elkezded kifejteni, hogy miért nem adod be egy erősen MLM vagy telefonos tukmálós-gyanús hirdetésre, akkor általában hitetlenkedve néznek, hogy te akkor most valójában nem is akarsz dolgozni??? Itt ismét el kell kezdeni mentegetőzni, ami kellemetlen. Mert igen, a szuperinfó tele van hirdetéssel, de nem meglepő kicsit, hogy folyton ugyanazok a cégek és pozíciók vannak? Biztos király lehet a hely, ha ilyen nagy a fluktuáció. Én azt az elvet vallom, hogy attól hogy más megszívta ilyen helyekkel, neked csak elég meghallgatni a sztorijaikat és óvakodni az ilyen fölösleges köröktől.

5. Olyan szakmát kellett volna választanod, amit "el tudsz adni"! Miért nem képzed át magad?

Az, hogy valaki milyen végzettséggel rendelkezik, egy sor különböző külső és belső tényezőtől függ. A mai Magyarországon erősen determinált, hogy ki meddig jut el az oktatásban, és ez sokszor a tudásától, képességeitől független (ami amúgy szintén bizonyos mértékben összefügg a társadalmi helyzettel). Röviden lehetne úgy fogalmazni, hogy az ember "nem tehet róla", hogy mi a végzettsége. Én például mehettem volna általános suli után a ruhaipari szakközépbe, mert amúgy szeretek varrni, de mivel majdnem kitűnő voltam, alap volt, hogy gimnáziumba megyek, és mivel ott is elég jó jegyeket, meg nyelvvizsgát sikerült összeszedni, ezért alap volt, hogy egyetemen folytatom. Mivel szerettem a törit és a társadalomismeretet, de a csaták hidegen hagytak, a szociológiát választottam, ami akkoriban az EU csatlakozás után két évvel egyáltalán nem is tűnt rossz ötletnek. Beláthatjuk: nem sok esélyem volt arra, hogy varrónő legyek. Valószínűleg az sem lenne rossz, de egyáltalán nem bántam meg az egyetemet, és szeretem a szakmámat, noha azóta folyamatosan képzem át magam grafikussá. Ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy mielőtt ilyet mondunk, gondoljunk bele, hogy nekünk hogy esne, ha valaki számon kérné rajtunk eddigi életünk fontos döntéseit, szintén sokszor anélkül, hogy ismerné az ide vezető utat.

6. A Terike fia bezzeg csak nyolc általánost végzett, meg egy tanfolyamot, de nagyon jól keres. Most épül a háza és jön a harmadik gyerek, pedig öt évvel fiatalabb nálad!

Terike fia nagy valószínűséggel egy gyárban robotol napi 16 órát a zsákfaluból ingázva, ahol egy düledező romot próbálnak lakhatóvá tenni, és már rég megbánta, hogy nem tanult tovább. Az anyja pedig ugyanúgy szívja a vérét emiatt. De még ha nem is így van, a helyzeten nem sokat segít, ha sikeresebb emberekkel példálózunk.

7. Ne legyél depressziós mert nem találsz állást, ha ezt látják rajtad, akkor nem is fog felvenni senki! / Ahhoz képest hogy nincs állásod, nem látom hogy annyira aggódnál, a helyedben nekem nem lenne ennyire jó a kedvem!

Megint nem jó sehogy sem. Ha búslakodsz, az a baj, ha túl vidám vagy, az a baj. Komolyan szükség lenne egy munkanélküli viselkedési szabályzatra, amiben lehetne előírt arckifejezés, és meghatározott napirend. Vagy csak nem kéne belepofázni mások életébe.

8. Fizeted a drága albérletet egy másik városban, ott sem lesz hamarabb munkád! Nem hogy hazaköltöznél! Biztos akadna valami állás ott is.

Ez szintén határeset, mert van az a helyzet, amikor tényleg nem éri meg tovább szenvedni egy másik városban de ez egy komoly döntés, a már önálló életre berendezkedett Y elég nehezen költözik haza, bújik bele ismét a gyerek szerepébe, főleg hogy ezt a társadalom elég durván stigmatizálja (mamahotel jelenség, ugye).

9. Nem hogy te is megpróbálnád külföldön, mint az Erzsike lánya! Itthon semmi esély nincs, be kell vállalni... / Majd te is kimész külföldre mosogatni a diplomáddal, ebben az országban meg csak a hülyék maradnak!

Ez akár hasznos tanács is lehetne, ugyanakkor a külföldre költözés sem megy csak úgy csettintésre. Biztos nyelvtudás és jelentősebb félretett pénz nélkül elég rizikós, persze van az a reménytelen helyzet.

10. Biztos túl válogatós vagy, de az élet nem habostorta, olyan állást biztos nem fogsz találni, ami jól fizet és szereted is. Mi a te korodban bármit elvállaltunk!

Itt ugyanaz a helyzet, mint a 3-as pont esetén. Aki ilyet mond, abból indul ki, hogy a te hibád amiért nem találsz állást. Azzal példálózni pedig, hogy milyen volt 40, 30, 20 évvel ezelőtt, rohadtul nem fair. Most más. Nem biztos hogy nehezebb, de az tuti, hogy ugyanazok a stratégiák már nem működnek.
Bónusz játékötlet: ha álláskereső vagy, nyomtasd ki ezt a listát, tartsd mindig magadnál, és ha bármelyik elhangzik, kapd elő és kiáltsd el magad, hogy BINGÓ! A hatás garantált. Ha pedig tetszett a cikk és ismersz olyat, akinek szintén feldobná a napját, ne átalld megosztani!
Kép forrása: Pexels.com

A bejegyzés trackback címe:

https://agidolgai.blog.hu/api/trackback/id/tr5013146778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása