Igen, eltaláltad, a CSOK-ról lesz szó. Ha habzó szájú narancshívő vagy, akkor alant a kommenteknél lehet anyázni, akár a cikk elolvasása nélkül is, ha nem, akkor csak simán olvass tovább.

A gyerekvállalásról mindenkinek megvan a saját véleménye, és ha fogamzóképes korban vagy, akkor mindenki kötelességének érzi, hogy megismerd az álláspontját. Ha érdekel, ha nem, ilyen-olyan formában úgyis megkapod.

Egyik oldalról ott vannak a szülők, rokonok és nem utolsó sorban a kormány, és mást sem hallani, hogy az emberi élet értelme, a szülővé válás, mikor lesz már unoka, hogy gyerek az kell, hogy kifutsz az időből, meg majd megtudod, milyen rossz az, amikor hiába próbálkoztok, már nem lehet. Az "igen, természetesen majd szeretnénk gyereket, de egyelőre örülünk, hogy saját magunkat eltartjuk valahogy" válasz ilyenkor lepattan róluk és végighallgathatjuk ezredszer is, hogy ők mennyivel szarabb helyzetből indultak, és bevállalták, meg ilyenek, pedig még az állam sem támogatta ennyire. Ami oké, igaz, és ha nem vállalják be, akkor talán most nem írnám én sem ezeket a sorokat, meg ha mindenki csak a "tutiba" vállalna gyereket, már rég kihalt volna az emberiség.

Oké.

Másik oldalról viszont elképesztő méreteket ölt a valamilyen (tökmindegy milyen) okból kifolyólag nehéz helyzetbe került kisgyerekes családok, egyedülálló (túlnyomórészt) nők társadalmi szintű ostorozása. "Minek vállalta, ha nem tudja eltartani?" "Nem kellett volna a semmire szülni!" Súlyosabb esetben: "Nem kellett volna elválni, jó, hát verte, de hát melyik asszonyt nem veri az ura! A gyerek az első!" Ismerős? Nem kell hozzá túl mélyen kutakodni, elég ha tagja vagy bármelyik albérletkeresős csoportnak a facebookon. Nap mint nap találkozni kétségbeesett albérletkeresőkkel, akiknek nem elég az utcára kerülés rémképe, a posztjuk alatt jól meg is kapják, hogy az ő hibájuk a kialakult helyzet. Az ő felelőtlenségük következménye. A hirdetések nagy része kiköti, hogy gyerekkel nem kiadó az adott ingatlan. A gyerek a mai Magyarországon a legnagyobb szegénységi kockázat, családi adókedvezmény, CSOK ide vagy oda. Mikor egy család bajban van, akkor már rögtön az ő hibájuk. Minek vállaltak annyi gyereket? Ez részben a néplélek védekező mechanizmusa az ellen az egyébként TÉNY ellen, hogy rossz dolgok bárkivel történhetnek. A privilegizált helyzetből viszont soha nem volt könnyebb az egykor hibáztatott oldalra kerülni.

Körülnézek, hogy a szélesebb ismeretségi körömből kiknek van gyereke (25-35 éves korosztály):

- Véletlenül sikerült terhesség, lesz ami lesz alapon és szülői támogatással

- Csaj húszas évei elején-közepén összeszedett egy 40-50 plusszos faszit, akinek már megvan a stabil egzisztencia az utód felneveléséhez (még úgy is, hogy az előző alomnak fizeti a gyerektartást)

- Súlyosan diszfunkcionális párkapcsolat javítására tett utolsó kísérlet, teherbeesés sokszor a csávó tudta nélkül (tabletta mégsem szedése, vagy gumilyukasztás, ilyenkor nagy a kreativitiás), a "férfi" a papírforma szerint le is lép még a gyerek születése előtt, vagy kevéssel utána

- Külföldre költözést és ottani munkavállalást követően, megteremtve a lakhatás-megélhetés-tervezhető jövő szentháromságot.

Illetve vannak, akiknek utóbbi itthon is sikerül, de ez ritka, mint a fehér holló: Szerencsés munkába állással és/vagy szülői támogatással, biztos, de legalább is kiszámítható anyagi körülmények mellett, házasságot követően amikor megengedhetik maguknak, hogy lakást vegyenek és hogy az egyikük fizetése kiessen. Ez lenne a normális. De ez az, ami ritkán következik be 35 éves kor előtt, ha egyáltalán.

A magam részéről 30 vagyok, lassan 6 éve fizetem a diákhitelt (azóta csak több lett), amit anno azért vettem fel, hogy legyen miből elvégezni a sulit, és egyetemi végzettséggel könnyebb legyen elhelyezkedni. Nem nagyon jött be. Lehet persze mondani, hogy mentem volna más szakra, ami hiányszakma, de ha mindenki orvosnak, programozónak vagy villamosmérnöknek menne, akkor meg azokkal lehetne Dunát rekeszteni, arról nem is beszélve, hogy sajnos elég szar voltam a reál tárgyakból, plusz ha vért vagy hányó embert látok én is hányok és/vagy elájulok. Meg különben is, 18 évesen meg sem fordult a fejemben az, hogy elvégezni egy egyetemet és megtalálni azt amit tényleg szívesen csinálok és jó vagyok benne, talán nem lesz elég az alapvető anyagi biztonság megteremtéséhez. Hát, pedig nem az. Persze nyilván dolgozni, boldogulni akarok, és nem reménytelen az ügy, távolról sem.

Itt jön a képbe az a mélységesen szexista és magánéletben vájkáló "karriertanács" amit szerintem a hasonló cipőben járó nők 99,8%-a megkapott már valamilyen formában:

Szülj. Három gyereket három év alatt (vagy ahány alatt akarsz, persze), az állam pedig elengedi a diákhitelt és kapsz 20 millió forintot "ingyen".

Már ott roppant mód sántít a dolog, hogy az a 20 milla abszolút nincs ingyen, csak éppen más fizeti ki, adó formájában (meg te is). De ha ettől el is tekintünk, nem kurvára önző dolog anyagi előnyök miatt világra hozni egy gyereket? Sőt, kapásból hármat? Itt most tényleg középosztályosították a segélyre szülést? Ilyenkor jön az érv, hogy természetesen nem a pénz miatt kell, hanem mert a gyermekvállalás az emberi élet legfőbb értelme. Igen? És aki meddő? Annak értelmetlen az élete? Vagy aki csak simán úgy érzi, hogy nem alkalmas a gyereknevelésre? Vagy esetleg szeretne gyereket, csak úgy érzi, hogy még nem jött el az ideje, mert mondjuk saját magát sem tudja eltartani? Vagy ha már megvan az első, második gyerek, de mondjuk a harmadik valami miatt nem jön össze? Ha valaki csak egy vagy két gyereket szeretne? Egyáltalán, kinek mi köze ehhez, és milyen jogon szakérti meg más életét? És a diákhiteles férfiak? Az övékét nem engedik el ha három gyerekes apukák? Három gyermeket nevelő egynemű pároknak is jár a CSOK? Ja nem, mert ahhoz össze kellene házasodniuk, nálunk meg azt nem lehet. Meg alapból tiszta gyász, hogy - sokak értelmezése szerint - nőként úgy tudok érvényesülni, hogy szülök három gyereket. Ilyenkor meg sem fordul a fejükben, hogy mennyire tapintatlan egy nőt arról kérdezni, sőt számon kérni rajta, hogy mikor vállal gyereket. Honnan tudja az illető, hogy az adott nő nem meddő esetleg, vagy nincs-e valamilyen egészségügyi problémája, ami miatt egy terhesség kockázatos lenne. Mert ha ez a helyzet, akkor ordas bunkóság ezt firtatni. De egyébként is az. Mert egy nő nem attól lesz nő, hogy gyereket szül, és azt is erősen kétlem, hogy az életnek a reprodukció lenne a legfőbb és egyetlen értelme. Jó nagy baj, ha valaki "csak" a gyerek miatt érzi azt, hogy értelme van földi pályafutásának. Az aztán karrier, a gyereknek rohadt jó lesz olyan közegben felnőnie, ahol azt látja, hogy csak körülötte forog minden és a szüleinek amúgy ezen kívül nincs is identitása.

Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy a párkapcsolatoknak megvan a saját dinamikája, üteme. A gyerekvállaláshoz a kapcsolatnak el kell mélyülnie, a társaknak előbb igazán meg kell ismerniük egymást, hogy aztán a gyerek érkezése utáni kritikus időszakot nagyobb eséllyel vészelje át a kapcsolatuk, és az utód egy harmonikus közegben nevelkedhessen, és a szülők se rabszolgamunkaként éljék meg a dolgot. Elég sok példán keresztül látom, hogy a gyerek nem egy instagram vagy vicces filterrel ellátott snapchatfotó-kellék, amivel lehet lájkokat szerezni a facebookon, akármilyen cuki is. Noha nyilván megvan a gyereknevelés szépsége, öröme, azért a dolog főleg az első években többnyire kőkemény meló, hosszas nem alvás és folyamatos aggódás. Aki ebbe a helyzetbe instabil párkapcsolatban, anyagi kényszerben lép bele, az saját magával baszik ki, amihez természetesen joga van, ami viszont nagyobb baj, hogy a gyerekkel is. Aki felelősen gondolkodik, az azért belegondol abba is, hogy vajon milyen szülővé válik majd. Nulla gyerekkel aláírni a szerződést az állam felé, hogy lesz három, finoman szólva sem utal felelős gondolkodásra. Lehet hogy az első gyerek után úgy érzik, nem tudnak vállalni többet vagy a körülmények szabnak gátat a testvérek megszületésének (legyen az anyagi, biológiai). Akkor meg fizethetik vissza az "ajándék pénzt", miközben már ott a gyerek, akit fel kell nevelni.

Ilyenkor szoktak jönni azzal, hogy nem kell ilyen szinten belegondolni, hogy "mi lesz ha", hanem be kell vállalni, hisz majd lesz valami! Viszont ők jönnek azzal is, hogy a biológai óra ketyeg, hogy majd meglátod mennyire szar lesz, ha már nem lehet. Ilyenkor nem úgy vannak, hogy várj addig, amíg úgy érzed itt az ideje és tényleg akarod, ha ez 35-40 éves korodban jön el, akkor addig, hisz majd lesz valami! Ilyenkor az a te hibád lesz, hogy túl sokáig vártál. Ahogy egyébként a te hibád lesz az is, ha sikerül belehajszolniuk a felelőtlen gyerekvállalásba, és majd pont segítséget kérsz facebookon, mert éppen lakoltatnak ki gyerekestül. Akkor majd jól odakommentelik, hogy minek szültél a semmire. Neked pedig jogodban áll majd leszarni az ilyen véleményeket, ahogy szerencsére most is megteheted, hogy legyintesz az ilyesmire és gyorsan témát váltasz az időjárásra, vagy valami. Ami meg persze nagyon nem könnyű, ha egyébként is frusztrált vagy a helyzeted miatt és vannak, akik még pluszba jönnek nyomasztani. Ilyenkor könnyebb sírva kimenekülni a szobából, ami után mindezek tetejébe megkapod azt is, hogy túl érzékeny vagy, nem kell mindenen sírni. Ez van.

Ezzel az egésszel nem a gyerekvállalás és nem vállalás mellett szeretnék állást foglalni, sőt a családok támogatását (bármilyen módon) sem tartom ördögtől valónak. Ha ez ember amúgy is szeretne gyereket és módjában is áll, akkor tök jól jön, ha az állam is besegít, de a támogatással belehajszolni fiatalokat a meggondolatlan gyermekvállalásba olyan többletterheket ró a társadalomra, ami elkerülhető lenne, ha inkább olyan helyzetet teremtenének elő, amiben "ingyenpénz" nélkül is bátran vállalhatna gyereket az, aki akar. Másrészt szálljuk már ki egymás magánéletéből, ne akarjuk megmondani a tutit olyan pároknak, akiknek nem ismerjük körülményeit. De ha ismerjük is, legyen az ő döntésük, mikor szeretnének, vagy egyáltalán szeretnének-e gyereket és ha igen, hányat terveznek a lehető legnagyobb szeretetben, odafigyeléssel nevelni.Tudjunk örülni a gyereknek, unokának, ne azon pörögjünk már a világrajövetel napján, hogy mikor jön a másik (legalább) kettő.

Ezzel az idézettel zárnám:

"Sem az állam, sem a törvényei, sem a hatalmi szervezete nem dönthetik el, hogy egy nőnek legyen-e gyereke vagy sem. Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak. A nő nem gép, amely katonák, munkások vagy hívők gyártására szolgál. A döntés őt illeti meg - őt, és csakis őt."

Robert Merle

(Védett férfiak, 1974)