Túl sok hobbim van.

Ági dolgai

Elég a téli szürkeségből? Horgoljunk mandalát!

1. rész

2018. február 23. - Ági Dolgai

Ami késik, nem múlik alapon megérkezett az első horgolós oktatóvideóm!

Az első részben sorról sorra haladva kezdhetsz bele te is ebbe a színes körbe, amiből később lehet poháralátét, terítő, párnahuzat, mellény, vagy akár  takaró, illetve vastag fonal esetén szőnyeg is. Kezdők se riadjanak vissza! A mandala ott van kész, ahol abbahagyod. Az enyém már 50 sornál tart, amit folyamatosan rögzítek, szóval folytatása következik.

A mandala horgolásban az a jó, hogy egyrészt szép színes, már a készülése közben gyönyörködtet, és mint minden fonallal végzett tevékenység, fejleszti a koncentrációs készséget, kikapcsol és levezeti a stresszt. Legalább is nekem ez a terápiám. Ezek a pozitív hatások azonban - egyelőre még - nem mondhatók el a tevékenység levideózásáról. Először is meg kellett szoknom, hogy a kezemet a kamerám kijelzőjén keresztül látom, ezt talán a videóban észre is lehet venni, de tudjuk be ezt a kezdeteknek. :)

Horgolásra fel! ;)

 

 A második részt ITT találjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://agidolgai.blog.hu/api/trackback/id/tr2113691912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása