Vannak tipikus nyári ételek. Ilyen a töltött paprika is. A lakótelepen sétálva szinte biztos, hogy valamelyik ablakon kicsapódik a jellegzetes illat, és akkor nincs mese, főzni kell.

Ezzel az étellel nem kezdődött valami jól a viszonyom. Nem emlékszem már pontosan, de nagyjából 6-8 éves lehettem, és pont abban a fázisban voltam, hogy már nem szívesen ettem semmi olyat, amiben hús van. Mivel a hús-nem-evést a környezetem ezt nem fogadta valami fényesen, ezért nemkívánatos ételekre nemes egyszerűséggel csak annyit mondtam, hogy szar. Valamelyik rokonnál vendégeskedtünk nyáron, és pont töltött paprika volt. Mikor megéreztem a jellegzetes „disznós utóízt”, már toltam is félre a tányért, és közöltem, hogy én ezt tuti hogy nem eszem meg. A miért nem kérdésre természetesen a szokásost válaszoltam: mert szar. Ezzel kisebb fajta botrányt okoztam, aminek az lett a vége, hogy mégis meg kellett ennem, ami ki volt szedve. Ezt követően kellett jó 20 év, hogy újra barátkozzak ezzel a fogással.

Ma már nyilván hús nélkül készítem, és az egyik kedvenc nyári ételemmé vált.

Jöjjön hát a recept:

Hozzávalók:

• 10-12 szép tévépaprika
• 2 doboz paradicsompüré (500 g-s dobozok)
• 2 ek. cukor
• 1 ek só
• -kb 1 liter víz

A töltelékhez:

• 1 csésze (kb 1 dl): rizs
• 1 csésze vöröslencse
• 1 csésze zabpehely
• 1 csésze szójagranulátum
• 1 csésze napraforgómag
• 2 szelet szikkadtabb kenyér (vagy a sercli, ami amúgy sem fér be a pirítóba, tehát mindig kezdeni kell vele valamit)
• 2 tk. őrölt pirospaprika
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 kk.bors
• 1 kk. majoranna
• 1 tk só
• olaj

A töltelékkel kezdünk. A szójagranulátumot a zabpehellyel és a napraforgómaggal egy tálba öntjük és leforrázzuk annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Egy nagyobb serpenyőben (akár wokban) olajat melegítünk és kis ideig pirítjuk rajta a rizst és a vöröslencsét, majd némi vízzel felöntjük és 10-15 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a tál tartalmát, ami eddigre már megszívta kicsit magát, és a fűszereket és a fokhagymát. Ha a rizs és a lencse megfelelően megfőttek, akkor lehúzzuk a tűzhelyről és kicsit hagyjuk hűlni, majd a kis darabokra tépkedett kenyeret is alaposan belekeverjük.

Most elkezdhetünk foglalkozni a paprikákkal: a száruknál óvatosan körbevágjuk és eltávolítjuk a magházakat és a magokat. Ha a töltelék megfelelő hőmérsékletű (értsd nem égeti le a kezed), akkor egy teáskanál és az ujjaink segítségével a paprikákba töltjük. Jól lenyomkodjuk, nehogy főzéskor kipottyanjon (valamennyi mindenképp kijön, de ha jól csináljuk, akkor minimális).

A paradicsompürét egy nagyobb lábosba öntjük, hozzáadjuk a cukrot és a sót, majd a vizet és melegíteni kezdjük. Nagyjából akkor jó, ha a lábos harmadáig-negyedéig és a szósz, mert most jönnek  a paprikák, amiket óvatosan (mondjuk fakanál vagy lapátka segítségével) elhelyezünk a lábosban. Itt pl nagyon hasznos a Pitagorasz-tétel gyakorlati ismerete (pedig pont a napokban láttam facebookon, néhány IQ bajnoknál, hogy megint eltelt úgy egy nap az életéből, hogy nem vette hasznát a nevezett tételnek. Javaslom próbálj töltött paprikát készíteni, haver.

Ha a paprikák éppen hogy kilógnak a szószból és a lábos teteje és a „vízszint” között legalább 5-10 cm van, akkor ügyesek voltunk. Ha viszont kevesebb, akkor öntsük át egy nagyobb fazékba a cuccot, mert ki fog futni.

Folyamatos felügyelet és óvatos (!!!) kevergetés mellett nagyjából fél-háromnegyed órára van szükség ahhoz, hogy a paprikák megroggyanjanak. Ha forrni kezd, vegyük kicsit vissza a lángot, hajlamos kifutni és odakapni is, de azért annyira nem para, ügyetlenebbek (mint én) és simán elbírnak vele.

Ha kész, és ehető hőmérsékletűre hűlt, akkor egy nagy szelet kenyérrel felszerelkezve neki is lehet látni.

Jó étvágyat!